• FORRÓDRÓT
    • telephone
    • REGISZTRÁCIÓ
    • BEJELENTKEZÉS

A munkavállaló több, párhuzamosan fennálló munkaviszonyának kezelése

2019. 11. 20.

Akár a stabil megélhetés biztosításának céljából, akár csupán keresetének kiegészítése érdekében, de gyakran előfordul, hogy a munkavállaló már meglévő munkaviszonya fenntartása mellett újabb munkát vállal. A munkavállaló „másodállása” szólhat rövidtávra, illetve cél lehet a munkaviszony hosszútávú fenntartása is. Mindkét esetben vannak bizonyos körülmények, melyekre a munkavállalónak, illetve a munkáltatóknak érdemes figyelemmel lenniük.

Több munkaviszony fenntartásának lehetősége

Elsősorban fontos leszögezni, hogy a munkavállalónak egyetlen jogszabályi rendelkezés sem tiltja meg generális jelleggel, hogy több munkaviszonyt tartson fenn egyidejűleg, hogy egyszerre több helyen dolgozzon. A munkavállaló pihenő idejében alapvetően azt csinál, amit akar, ha úgy dönt, egy másik munkaviszony keretében szeretne ilyenkor munkát végezni, abban őt a munkáltató alapos indok nélkül nem korlátozhatja. Ez alól kivételt képez például a versenytársnál történő munkavégzés megtiltása, a munkáltató ilyenkor gazdasági érdekére hivatkozva korlátozhatja a munkavállalót újabb munkaviszony létesítésében, de azt általános jelleggel nem tilthatja meg a számára. Így például egy porszívóügynöknek munkáltatója megtilthatja, hogy munkaviszonya fennállása alatt a konkurenciával is munkaviszonyt létesítsen, és az ő nevében is porszívókat értékesítsen, azonban arra nem utasíthatja, hogy hétvégi részmunkaidős felszolgálói állását feladja.

Egyes munkakörök vonatkozásában jogszabály is meghatároz olyan tevékenységi köröket, melyeket a munkavállaló az adott munkakör ellátásával egyidejűleg végezhet. Speciális kivételt képeznek a fentiekben leírtak alól a vezető állású munkavállalók, kiknek esetében a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 211. § (1) bekezdése egyértelműen megtiltja, hogy a munkavállaló bármilyen egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyt – így nem csupán munkaviszonyt, de megbízási jogviszonyt stb. – létesítsen.

Ugyan nem tiltható meg a munkavállalónak, hogy több helyen dolgozzon, azt valamennyi munkáltató alappal követeli meg tőle, hogy az adott munkaviszonyból származó kötelezettségeit maradéktalanul teljesítse, az ott elvárt szinten teljesítsen, munkaidejében figyelmét teljes mértékben munkaköri feladatainak szentelje, munkahelyén késés nélkül, munkára képes állapotban megjelenjen a beosztás szerinti munkaidő kezdetén stb. Ennek megfelelően a gyakorlatban a munkavállaló kifejezett törvényi előírás hiányában is csupán annyi munkaviszonyt tarthat fenn, amennyi vonatkozásában munkaviszonyból származó kötelezettségeinek [Mt. 52. § (1) bekezdés] maradéktalanul eleget tud tenni.

Nincs tehát generális szabály arra, hogy hány munkaviszonyt lehet egyidejűleg fenntartani, minden esetben a munkavállaló egyéni teherbírása és az egyes munkaviszonyok jellege, sajátosságai alapján határozható meg, a munkavállaló elbírna-e még egy munkaviszonnyal.

Az egyes munkaviszonyok tekintetében irányadó szabályok

A bevezetőben említett, a mindennapi szóhasználatban elterjedt „másodállás” kifejezés használata abból a szempontból nem a legpontosabb, hogy munkajogi szempontból nem beszélhetünk elsődleges és másodlagos munkaviszonyról, mindkét munkajogviszony tekintetében ugyanazok a szabályok érvényesülnek, mindkettő teljes értékű, a másik munkaviszony fennállására tekintettel egyik munkáltatónak sem kell engedményeket tennie az általa fenntartott munkaviszony vonatkozásában.

Az Mt. alapján egy munkavállaló által két különböző munkáltatóval fennálló, két elkülönülő munkaviszony nem minősül atipikus munkaviszonynak, arra tekintettel az Mt. speciális szabályozást nem tartalmaz, mindkét munkaviszony tekintetében az általános, egyébként is irányadó szabályok érvényesek.

A munkaviszonyra vonatkozó szabályok tekintetében tehát valamennyi munkaviszony önálló munkaviszonynak minősül, a feleknek valamennyi munkaviszony tekintetében meg kell felelniük az Mt. által előírt valamennyi rendelkezésnek. Ennek megfelelően a napi munkaidő maximumára vonatkozó rendelkezéseket [Mt. 99. § (2) bekezdés] minden munkáltatónak a saját maga által fenntartott munkaviszony tekintetében kell betartania, a másik munkaviszonyra ebből a szempontból akkor sem kell tekintettel lennie, ha annak fennállását a munkavállaló előzetesen bejelentette neki. A munkavállaló másik munkahelyére a munkáltatónak nem kell figyelemmel lennie a napi, illetve heti pihenőidő, illetve a heti pihenőnapok kiadása során sem [Mt. 104-106. §]. Hiába tudja a munkáltató, hogy a munkavállaló pihenő idejében máshol dolgozik, így ténylegesen nem pihen, ha a törvény által meghatározott minimális pihenőidőt biztosítja a munkavállaló számára, a munkáltató gyakorlata nem kifogásolható. Így tehát a munkáltató az Mt. pihenőidőre vonatkozó szabályaira is figyelemmel bármikor beoszthat a munkavállalónak napi 12 óra munkaidőt.

Elméletileg tehát előfordulhat, hogy egy adott naptári napon a munkavállalót mindkét munkáltatója beosztja 12 órányi munkavégzésre, esetenként a munkavállaló ennek teljesítésére is képes lehet, azonban ez a gyakorlat hosszútávon nyilván nem fenntartható, hiszen a munkavállaló kialvatlanul végzi munkáját, nem képes figyelni, a hibák előfordulásának lehetősége is lényegesen megnő. Amennyiben a munkavállaló ezt a helyzetet nem oldja fel, a munkáltató a munkavállaló által kialvatlansága következtében elkövetett hibákra, a késésekre, egyéb hiányosságokra hivatkozva megszüntetheti a munkavállaló munkaviszonyát [Mt. 66. § (2) bekezdés], arra azonban nem hivatkozhat, hogy a munkavállaló másik munkaviszonya miatt szünteti meg a köztük fennálló munkajogviszonyt. Amíg a munkavállaló a mostoha körülmények ellenére is megfelelően teljesít munkahelyén, a munkaviszony megszüntetésére a párhuzamosan fennálló munkaviszonnyal összefüggő okból nincs lehetőség.

A fentiekből következik az is, hogy a munkavállaló alapbérét minden egyes munkaviszony tekintetében úgy kell meghatározni, hogy az a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összegét elérje. A munkáltatónak akkor sincs lehetősége a munkavállaló alapbérét az irányadó minimumnál alacsonyabb összegben megállapítani, ha tudja, a munkavállaló máshol keres annyit, hogy teljes keresete a jogszabály által meghatározott mértéket elérje.

A munkaidő-beosztás meghatározása

A fenti leírtaknak megfelelően a munkáltató a napi munkaidő-beosztás meghatározása során nem köteles a munkavállaló másik munkáltatójával, vagy a munkavállalóval egyeztetni a másik munkaidő-beosztást illetően, az irányadó beosztásokra nézve a munkáltatókat összehangolási kötelezettség nem terheli. Ugyanakkor a munkáltató a munkavállaló érdekeit, így annak másik munkaviszonyából fakadó kötelezettségeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, a munkaviszonyból származó kötelezettségek teljesítése módjának egyoldalú meghatározása során a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat [Mt. 6. § (3) bekezdés].

Ennek megfelelően, ha a munkavállaló megfelelően tájékoztatja munkáltatóját arról, hogy ő rendszerint hétvégén más munkáltató részére végez munkát, a munkáltatónak ezt a körülményt a méltányos mérlegelés elvei alapján figyelembe kell vennie, mikor a munkaidő-beosztást számára elkészíti. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a munkavállalónak esetenként irányadó munkaidő-beosztásai alapján egy időben két helyen kelljen munkát végeznie, a helyzet feloldását ilyenkor a munkavállalónak kell kezdeményeznie, ha a helyzet ennek hatására nem orvosolható, a munkavállalónak számolnia kell munkaviszonyból származó kötelezettsége megsértésének következményeivel.

A munkáltató szempontjából fontos azonban figyelni arra is, hogy a munkavállaló egyszerre két munkaviszony vonatkozásában nem töltheti munkaidejét. Nem célszerű megengedni, hogy a munkavállaló, aki nála recepciósként fogadja a vendégeket, egy másik munkáltató számára eközben értékesítési feladatokat is végezzen a mobiltelefonján, még akkor sem, ha jellemzően egyik feladat sem kíván a munkavállalótól osztatlan figyelmet és folytonos feladatellátást. Az egyértelmű tilalommal nem csupán az érhető el, hogy a munkáltató a munkavállaló teljes munkaidejét ki tudja aknázni, aki így a kifizetett munkaidőt teljes mértékben a munkáltató érdekében köteles felhasználni, de a hibák, a feladatok késedelmes ellátásának kockázata is csökkenthető. Amennyiben mindkét munkáltató számára elfogadható az ilyen párhuzamos feladatellátás, úgy ajánlott több munkáltató által létesített munkaviszonyt létesíteni a munkavállalóval [Mt. 195. §], és így lehetővé tenni számára, hogy mindkét munkáltató részére egyszerre végezzen munkát. Ilyenkor természetesen a munkavállaló munkakörét is úgy kell meghatározni, hogy az abban foglalt feladatok köre mindkét munkáltató igényeit kielégítse.

Bejelentési kötelezettség másik munkaviszony létesítése kapcsán

A munkavállaló új munkaviszonyának létesítését – amennyiben az bármiképp érinti meglévő munkaviszonyát – általános együttműködési kötelezettségének [Mt. 6. § (2) bekezdés] köszönhetően köteles bejelenteni munkáltatójának. A bejelentési kötelezettség oka többek közt az is, hogy a munkáltató köteles a munkavállaló számára egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörnyezetet biztosítani [Mt. 51. § (4) bekezdés]. Ennek keretében a munkáltató köteles felmérni a párhuzamos munkaviszony okozta esetleges munkavédelmi kockázatokat, úgy mint a kevesebb pihenés okozta figyelemzavart is, hogy azokat minél nagyobb eséllyel tudja kiküszöbölni.

Amennyiben jogszabály, vagy a munkáltató belső szabályzata megtiltja a munkavállaló számára, hogy meghatározott tevékenységet munkaviszonyával egyidejűleg végezzen, tehát összeférhetetlenségre vonatkozó szabályozás van érvényben (pl. a könyvvizsgáló nem könyvelhet a munkáltató ügyfele számára), illetve a párhuzamos munkaviszony létesítését alapos okkal bejelentéshez vagy munkáltatói engedélyhez köti, úgy a munkavállaló mulasztása szankciókkal is sújtható.

Keresőképtelenség igazolása

Amennyiben a munkavállaló párhuzamosan több munkaviszonyt tart fenn, úgy keresőképtelenségét valamennyi munkáltatója felé, valamennyi általa ellátott munkakör vonatkozásában igazolnia kell. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a munkavállalónak az orvostól annyi eredeti igazolást kell kérnie, ahány munkaviszonya van. Az igazolások, amennyiben a munkavállaló eltérő munkaköröket lát el, eltérhetnek egymástól. Tekintettel arra, hogy az orvos a keresőképtelenséget mindig az adott munkakör kapcsán állapítja meg, könnyen előfordulhat az is, hogy a munkavállaló egyik munkaköre vonatkozásában keresőképtelennek, míg egy másik vonatkozásában keresőképesnek minősül. Ha például a munkavállaló hét közben otthonról dolgozik fejlesztői munkakörben, míg hétvégén az egyes ügyfelek otthonában javít számítógépeket, egy törött láb az ő vonatkozásában nem zárja ki az otthonról végezhető fejlesztői feladatok ellátását, az ügyfelekhez kiutazni azonban a hétvégén képtelen lesz. Ha a munkavállaló valamennyi munkaköre tekintetében keresőképtelen, valamennyi munkaviszonya tekintetében önállóan jogosult táppénzre, illetve betegszabadságra.