• FORRÓDRÓT
    • REGISZTRÁCIÓ
    • BEJELENTKEZÉS

Szakterületek:

  • nyugdíjkedvezmények
  • jogviszonyok a társadalombiztosításban
Ez a tartalom 73 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

A katás adóalanyiság megszüntetésének kérdése a magánszemélyként keletkezett adótartozásra tekintettel

2019. 06. 07.

A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (a továbbiakban: Katv.) 2013. január 1-jei hatálybalépése óta több mint 100 ezer adóalany (egyéni vállalkozó, közkereseti vagy betéti társaság, egyéni cég) választotta a Katv. szerinti tételes adózási formát, melynek segítségével előre tervezhető módon, havi fix összegű befizetéssel kiváltható több más adónem bevallási és befizetési kötelezettsége, egyszerűsítve ezáltal a vállalkozás adminisztratív terheit is.

A Katv. taxatíve meghatározza, hogy kik választhatják ezen adózási formát. Eszerint a kisadózó vállalkozás tételes adójának alanya lehet az egyéni vállalkozó, az egyéni cég, a kizárólag magánszemély taggal rendelkező betéti társaság, a kizárólag magánszemély taggal rendelkező közkereseti társaság, az ügyvédi iroda, ha az állami adóhatóságnak az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bejelenti, hogy adókötelezettségeit a Katv. szerint kívánja teljesíti. Amennyiben az adóhatóság kizáró okot nem talál, a kisadózó vállalkozó tételes adóját választónak nincs is egyéb tennivalója az adóalanyisága létrehozását illetően, az a bejelentést követő hónap első napjával létrejön. Ugyanakkor meghatározott feltételek bekövetkezésével vagy fennálltával az adóhatóság a kisadózó vállalkozó tételes adóalanyiságát meg is szüntetheti. Ezen megszüntetési okokat a Katv. 5. § (1) bekezdése taxatíve felsorolja. Ezen megszüntetési okok többsége külön magyarázatot nem is igényel, a tényállapot alapján eldönthető, hogy a megszüntetési ok fennáll-e vagy sem (pl. egyéni vállalkozói jogállás megszűnése; egyéni cég, betéti társaság jogutód nélküli megszűnése; adózó ez irányú bejelentése stb.).

Jelen írásban kizárólag a Katv. 5. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott megszüntetési ok kerül részletesen bemutatásra és elemzésre, mégpedig az egyéni vállalkozók viszonylatában, tekintettel arra, hogy a rendelkezés egyrészről mélyebb jogértelmezési kérdést vet fel, másrészt a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a probléma meglehetősen széles kört érint.

A Katv. 5. § (1) bekezdés j) pontja kimondja, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adóalanyiság megszűnik, az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozat véglegessé válása hónapjának utolsó napjával, ha a kisadózó vállalkozás állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, végrehajtható, nettó módon számított adótartozása a naptári év utolsó napján meghaladja a 100 ezer forintot, azzal, hogy az állami adóhatóság visszavonja az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozatát, ha a kisadózó vállalkozás az adótartozását az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozat véglegessé válásáig megfizeti.

A tételes adót választó egyéni vállalkozók esetében problémát jelent, hogy az adóhatóság akkor is megszünteti az adóalanyiságukat, ha a 100 ezer forintot meghaladó adótartozás nem az egyéni vállalkozói tevékenységből származott, hanem az magánszemélyként terheli az érintettet. Például egy magánszemélyként fennálló illetéktartozás, vagy mulasztási bírság adott esetben az egyéni vállalkozás tételes adóalanyisága megszűnéséhez vezethet, annak ellenére is, hogy az adótartozás nem az egyéni vállalkozói tevékenységből, vagy azzal összefüggésben keletkezett.

Az érintettek a megszüntető határozatot leginkább arra hivatkozással támadják, hogy a Katv. 3. §-a a kisadózó vállalkozások tételes adójának az alanyait taxatíve felsorolja. Ezen alanyok között az egyéni vállalkozó szerepel, a magánszemély nem, tekintettel arra, hogy a magánszemély nem minősülhet kisadózó vállalkozásnak. Ebből következőleg a kisadózó egyéni vállalkozó az adójogviszonyban külön adóalanynak minősül, mely a magánszemély adóalanyiságától elkülönül. Mivel a kisadózó az, aki részt vesz a kisadózó vállalkozás tevékenységében, a Katv. 5. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott megszüntetési ok is kizárólag a kisadózó vállalkozás adótartozása, nem pedig a kisadózó adótartozása viszonylatában értelmezhető. Csak a Katv. személyi hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó minősül a Katv. alkalmazása szempontjából adóalanynak, ezért a Katv. hatálya a magánszemélyre, így a magánszemély adótartozására nem is terjedhet ki. Ezen túlmenően az adóhatóság azon egyéni vállalkozóknak is engedi a tételes adó választását, akiknek magánszemélyként 100 ezer Ft-ot meghaladó adótartozása van, mivel a bejelentéskor az adóhatóság a magánszemély meglévő adótartozását nem vizsgálja. Így előfordulhat olyan eset is, hogy az adóalanyiság engedélyezésével egyidejűleg a megszüntetés feltételei is nyomban fennállnak.

A probléma eldöntése szempontjából tehát elsősorban annak van jelentősége, hogy a magánszemély, illetve az egyéni vállalkozó adójogi jogalanyisága egymástól elkülöníthető-e, illetve ezáltal a Katv. hatálya az egyéni vállalkozói tevékenységet folytató magánszemélyre is kiterjed-e vagy sem.

Az egyéni vállalkozókról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (a továbbiakban: Ev. tv.) 2. § (1) bekezdése kimondja, hogy Magyarország területén természetes személy üzletszerű – rendszeresen, nyereség- és vagyonszerzés céljából, saját gazdasági kockázatvállalás mellett folytatott – gazdasági tevékenységet egyéni vállalkozóként végezhet. Az Ev. tv. 15. § (1) bekezdése szerint pedig az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységéből eredő kötelezettségeiért teljes vagyonával felel.

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 17. pont a) alpontja értelmében egyéni vállalkozó az egyéni vállalkozókról és az egyéni cégről szóló törvény szerinti egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő magánszemély. Az egyéni vállalkozó természetes személy jogalanyisága tehát a természetes személy jogalanyiságától nem válik el.

Ezt a jogi álláspontot támasztják alá egyébiránt a Katv. 2. §-a szerinti értelmező rendelkezések is. A Katv. 2. § 10. pontja szerint kisadózó vállalkozás: a kisadózó vállalkozások tételes adóját jogszerűen választó egyéni vállalkozó, egyéni cég, közkereseti társaság és betéti társaság, valamint ügyvédi iroda. Ugyanezen szakasz 11. pontja pedig egyértelműen kimondja, hogy kisadózó: a kisadózó vállalkozások tételes adóját jogszerűen választó egyéni vállalkozó esetében az egyéni vállalkozó, mint magánszemély, egyéni cég esetén annak tagja, közkereseti társaság, betéti társaság, valamint ügyvédi iroda esetén a társaság, az ügyvédi iroda kiadózóként bejelentett tagja.

A Kúria több eseti döntésében (Kfv. V.35.302/2014/5., Kfv. I..35.463/2014/5.) is rámutatott, hogy a Katv. 1. § (4) bekezdése értelmében az adózó a kisadózó vállalkozások tételes adójával összefüggő adókötelezettségeit a Katv. és az Art. rendelkezései szerint köteles teljesíteni, ami azt jelenti, hogy az adóalanyiság megszűnését eredményező feltételek teljesülésének vizsgálata során az adóhatóságnak az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: régi Art.) szabályait is figyelembe kell vennie. E körben a Kúria hivatkozott arra, hogy a régi Art. 43. § (1) bekezdése alapján az adóhatóság az adózó adókötelezettségét (az állami adó- és vámhatóság esetében ideértve a vámot és az egyéb fizetési kötelezettséget is) és költségvetési támogatási igényét, valamint az arra teljesített befizetést és kiutalást az adózó adószámláján tartja nyilván. Az adózó kötelezettségeit a bevallás – ideértve az önellenőrzési lapot is –, az adóhatóság vagy más hatóság határozata, a befizetéseket és a kiutalásokat a pénzintézet, illetve a posta bizonylatai alapján kell nyilvántartani. Az adóhatóság a kötelezettségeket, valamint a befizetéseket és a kiutalásokat az adószámlán adónként (köztehernemenként), költségvetési támogatásonként mutatja ki.

Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény – új Art. – 70. § (1) bekezdése lényegében azonos tartalommal úgy rendelkezik, hogy az adóhatóság az adózó adókötelezettségét (az állami adó- és vámhatóság esetében ideértve a vámot és az egyéb fizetési kötelezettséget is) és költségvetési támogatási igényét, valamint az arra teljesített befizetést és kiutalást az adózó adószámláján tartja nyilván. Az adózó kötelezettségeit a bevallás – ideértve az önellenőrzési lapot is –, az adóhatóság vagy más hatóság határozata, a befizetéseket és a kiutalásokat a pénzintézet, illetve a posta bizonylatai alapján kell nyilvántartani. Az adóhatóság a kötelezettségeket, valamint a befizetéseket és a kiutalásokat az adószámlán adónként (köztehernemenként), költségvetési támogatásonként mutatja ki.

Az adóhatóság tehát egy adószámlán, a magánszemélyek adóazonosító jelén tartja nyilván a magánszemélyek adókötelezettségét. A folyószámla szempontjából irreleváns, hogy a magánszemély tevékenységével összefüggő adókötelezettségének teljesítésére milyen adózási módot választott. Nincs lehetőség arra, hogy az adóhatóság egy magánszeméllyel összefüggésben két külön folyószámlát vezessen. Más a helyzet a társaságok (pl.: kkt., bt.) esetében, hiszen ezek a társas vállalkozások eltérő adójogi szabályozással rendelkeznek, elkülönült jogalanyként folytatják adóköteles tevékenységüket.

A Kúria utalt a régi Art. 178. § 4. pontjára, miszerint adótartozás az esedékességkor meg nem fizetett adó és a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás; az adóhatóságnál nyilvántartott adótartozás, vagy tartozás összegét – nettó módon számítva – csökkenteni kell az ugyanazon adóhatóságnál nyilvántartott túlfizetés összegével, ide nem értve a letétként nyilvántartott összeget az adóigazolás kiállítása iránti eljárásban vagy ha jogszabály valamely, az adózó által érvényesíthető kedvezmény igénybevételét adóhatóságnál nyilvántartott adótartozás, vagy tartozás hiányához köti. A nettó módon történő számítás pedig azt jelenti, hogy az adótartozás meghatározása során nem csak a kisadózói adótartozást, hanem egyéb adótartozást is figyelembe kell venni. A Kúria e körben rámutatott arra, hogy az adótartozás nettó módon történő számítására más adónemekben is van konkrét példa. Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény 10. § (2), (4) és (6) bekezdése a Katv. rendelkezéseihez hasonló megfogalmazást tartalmaz, illetve az Art. is szabályozza azt a helyzetet, amikor ugyanazon adózónak van túlfizetése és adótartozása is. Az adóhatóság ugyanis amennyiben túlfizetést tart nyilván, a túlfizetés összegét ilyen esetben az általa nyilvántartott tartozásokra elszámolhatja. Hasonlóképpen rendelkezik a régi Art. 167. § (1) bekezdése a késedelmi pótlék elszámolása körében. A „nettósítás” Art. szerinti feltétele, hogy az adózónak egy időben és ugyanannál az adóhatóságnál legyen nyilvántartott túlfizetése, illetve tartozása. Az adótartozás nettó módon történő számítása tehát az adónemek közötti átjárhatóság lehetőségét jelenti, amely jelen esetben azt feltételezi, hogy a tételes adótartozás rendezhető más adónemben jelentkező túlfizetés terhére, de a más adónemben fennálló tartozás is érintheti a kata adóalanyiságot. A jogalkotó döntésétől tehát az egyes adónemekkel kapcsolatos jogi tények kihathatnak más adónemekre is, ebbe a körbe tartozik a Katv. 5. § (1) bekezdés j) pontja is.

Összegezve tehát kimondható, hogy a Katv. alkalmazásában az egyéni vállalkozó adóalanyisága a magánszemély adóalanyiságától nem választható el, és az adótartozás nettó módon történő számításának elvéből következőleg a magánszemélyként fennálló adótartozás érintheti, és adott esetben meg is szüntetheti a kisadózó egyéni vállalkozás adóalanyiságát.

Érdekes kérdést vet fel, hogy mi a helyzet abban az esetben, ha a magányszemély adótartozása jóval azelőtt keletkezett, hogy egyéni vállalkozóként a kisadózó tételes adóalanyiságát választotta volna. Ebben az esetben ugyanis az adóhatóság engedi a kata hatálya alá történő bejelentkezést, mivel a kérelem elfogadásakor az adóhatóság ezen kizáró feltétel fennálltát nem vizsgálja. Ez alapján joggal feltételezhető, hogy a bejelentkezés előtt keletkezett magánszemélyt terhelő adótartozás a Katv. 5. § (1) bekezdés j) pontjának alkalmazásakor nem jöhet számításba, csak a kata adóalanyiság létrejöttét követően keletkezett adótartozások. Sajnálatos módon azonban ez nem így van. Mint ahogy az a fentiekben is kifejtésre került, az egyéni vállalkozó adótartozása szempontjából nem releváns az, hogy a magánszemélyként keletkezett adótartozása mikortól áll fenn, hiszen azon tartozásaiért is teljes vagyonával felel, csakúgy, mint az egyéni vállalkozói tevékenységéből származó tartozásaiért. Az adószámlán nyilvántartott tartozás szempontjából sem releváns, hogy a tartozás mikor keletkezett, csak annak fennálltának van jelentősége. Ugyan a félreértések elkerülése érdekében valóban célszerűbb lenne, ha a Katv. tartalmazná, hogy a már meglévő adótartozás kizárja a tételes adózás választásának lehetőségét, így már a bejelentkezésnél kizárhatók lennének a tételes adót választók közül azok, akikkel szemben a megszüntetés feltételei már a bejelentkezéskor fennállnak.

dr. Szeles Balázs

 bíró.