Ez a tartalom 1061 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Erről a témáról 2022-09-20 írtunk FRISS INFORMÁCIÓKAT: Ezekre a határidőkre figyeljenek az új és a régi katások
A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (a továbbiakban: Kata törvény) új rendelkezése szerint 2021. január 1-jétől 40 százalékos adókötelezettség keletkezik, ha az Art. szerinti kifizető a tárgyévben ugyanazon kisadózó vállalkozásnak az év elejétől összesítve 3 millió forintot meghaladó összegű bevételt juttat. Ebben az esetben az adó az Art. szerinti kifizetőt terheli. Az adót a 3 millió forintot meghaladó összegű juttatás után kell megfizetni.
Fontos, hogy a kifizető az adót elsőként annak a hónapnak a 12. napjáig állapítja meg, vallja be és fizeti meg, amelyet megelőzően az említett juttatási értékhatárt átlépte, majd a tárgyév minden olyan hónapját követő hónap 12. napjáig, amelyben a kisadózó vállalkozás részére bevételt juttat.
Az adó alapjának meghatározása során nem kell számításba venni azon összeget,
amelyet a kifizető az Egészségbiztosítási Alapból származó finanszírozásként juttat az egészségügyi szolgáltató kisadózó vállalkozás számára,
amelyet a kifizető jogszabályban meghatározott díjszabás alapján juttat az arra jogosult kisadózó vállalkozásnak,
amelyet költségvetési szerv kifizető juttat a kisadózó vállalkozásnak.
Tekintettel arra, hogy a kifizetőnek az adókötelezettség jogszerű teljesítése érdekében tisztában kell lennie a vele szerződéses viszonyba lépő vállalkozás katás vagy nem katás jogállásával, így a Kata törvény új tájékoztatási kötelezettséget ír elő, amelyet a kisadózó vállalkozásnak kell teljesítenie a megbízó felé.
A Kata törvény rendelkezése alapján a tájékoztatási kötelezettséget a szerződés megkötésekor, írásban kell teljesíteni.
Amennyiben a kisadózó vállalkozás jogállása utóbb változik, akkor a változást megelőzően – a változás kezdő időpontjának megjelölésével – köteles a kisadózó vállalkozás tájékoztatni a vele szerződéses jogviszonyban álló kifizetőt a kisadózói jogállás megszűnéséről vagy újrakeletkezéséről.
Abban az esetben, ha a szerződéses kapcsolat 2021. január 1-jét megelőzően jött létre és 2021-ben még fennáll, akkor a tájékoztatást a kisadózó vállalkozás 2021. január 15-éig köteles teljesíteni.
A tájékoztatásnak arra kell kiterjednie, hogy a vállalkozás kisadózó vállalkozásnak minősül.
A tájékoztatási kötelezettségnek az alábbi nyomtatványok kitöltésével lehet eleget tenni.
(Lezárva: 2021. január 11.)
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól