Ez a tartalom 1200 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

Mennyi lesz a minimálbér 2021-ben?

2021. 01. 06.

A minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről nem jött létre a megállapodás, ezért a tárgyalások januárban folytatódnak. De akkor mivel kell számolni 2021. január 1-jétől?

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára december 30-án sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum 2021. évi emeléséről az utolsó egyeztetésen sem született megállapodás, és mivel a kormányzat kompromisszumos megállapodás kialakítására törekszik, ezért a tárgyalások januárban folytatódnak.

A Munka Törvénykönyve szerint a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum összegét naptári évenként felül kell vizsgálni, és rendeletben kell megállapítani. 

Tekintettel arra, hogy a konzultációt követően a megállapodás nem jött létre, így az az egyedi helyzet állt elő, hogy a Kormány 2020. december 31-én kiadta a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum 2021. évi megállapításával kapcsolatos eltérő szabályokról szóló 731/2020. (XII. 31.) Korm. rendeletet.

A 2021. január 1. napján hatályba lépő rendelet szerint:

„A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 153. § (4) bekezdésétől eltérően a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és garantált bérminimum összegének 2020. évben esedékes felülvizsgálata a 2021. évben tovább folytatódik tekintettel arra, hogy a 2020. évben az Mt. 153. § (4) bekezdése szerinti felülvizsgálat – az érdekképviseleti szervek megállapodásának hiányában – a naptári évben nem zárult le.”

A könyvelők és bérszámfejtők számára a fő kérdés valószínűleg az, hogy akkor a megállapodásig, illetve az új minimálbér és garantált bérminimum összegének rendeletben történő megállapításáig milyen összeg alapulvételével számoljanak.

A kérdésre a választ a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 367/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet adja meg. 

A rendelet 2. §-a szerint:

„(1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2020. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 161.000 forint, hetibér alkalmazása esetén 37.020 forint, napibér alkalmazása esetén 7410 forint, órabér alkalmazása esetén 926 forint.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározottaktól eltérően a legalább középfokú iskolai végzettséget, vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére alapbérként megállapított garantált bérminimum a teljes munkaidő teljesítése esetén 2020. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 210.600 forint, hetibér alkalmazása esetén 48.420 forint, napibér alkalmazása esetén 9690 forint, órabér alkalmazása esetén 1211 forint.
(3) Teljesítménybérezésnél a teljesítménykövetelmények százszázalékos és a teljes munkaidő teljesítése esetén a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló havi munkabérének (tiszta teljesítménybér, illetve garantált bér és teljesítménytől függő mozgóbér együttes)
a) az (1) bekezdés szerinti kötelező legkisebb összege 2020. január 1-jétől 161.000 forint,
b) a (2) bekezdés szerinti garantált bérminimum összege 2020. január 1-jétől 210.600 forint.”

Ez a rendelet 2020. január 1-jén lépett hatályba, és arról rendelkezik, hogy a szabályokat 2020. január 1-jétől kell alkalmazni, mégpedig első alkalommal a 2020. január hónapra járó munkabérek megállapításánál.

Figyelemmel arra, hogy ezt a rendeletet semmilyen más jogszabály nem helyezte hatályon kívül, így 2021. január 1-jétől továbbra is a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 367/2019. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglalt szabályokat kell alkalmazni. 

(Adópraxis Szerkesztőség)

(Lezárva: 2020. január 03.)

Adópraxis (2021-01-06)

Adózási Módszertani Szemle + Adópraxis előfizetés megrendelése

Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunkat!