Ez a tartalom 1401 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

A katás adóalanyiság megszüntetésének kérdése a gyakorlatban

Cikkünkben a Katv. 5. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott megszüntetési ok kerül részletesen bemutatásra és elemzésre, mégpedig az egyéni vállalkozók viszonylatában, tekintettel arra, hogy a rendelkezés egyrészről mélyebb jogértelmezési kérdést vet fel, másrészt a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a probléma meglehetősen széles kört érint.

A Katv. 5. § (1) bekezdés j) pontja kimondja, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adóalanyiság megszűnik, az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozat véglegessé válása hónapjának utolsó napjával, ha a kisadózó vállalkozás állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, végrehajtható, nettó módon számított adótartozása a naptári év utolsó napján meghaladja a százezer forintot, azzal, hogy az állami adóhatóság visszavonja az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozatát, ha a kisadózó vállalkozás az adótartozását az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozat véglegessé válásáig megfizeti.

A tételes adót választó egyéni vállalkozók esetében problémát jelent, hogy az adóhatóság akkor is megszünteti az adóalanyiságukat, ha a százezer forintot meghaladó adótartozás nem az egyéni vállalkozói tevékenységből származott, hanem az magánszemélyként terheli az érintettet. Például egy magánszemélyként fennálló illetéktartozás, vagy mulasztási bírság adott esetben az egyéni vállalkozás tételes adóalanyisága megszűnéséhez vezethet, annak ellenére is, hogy az adótartozás nem az egyéni vállalkozói tevékenységből, vagy azzal összefüggésben keletkezett.

A Katv. 3. §-a a kisadózó vállalkozások tételes adójának az alanyait taxatíve felsorolja: ezen alanyok között az egyéni vállalkozó szerepel, a magánszemély nem, tekintettel arra, hogy a magánszemély nem minősülhet kisadózó vállalkozásnak. Ebből következőleg a kisadózó egyéni vállalkozó az adójogviszonyban külön adóalanynak minősül, mely a magánszemély adóalanyiságától elkülönül. Mivel a kisadózó az, aki részt vesz a kisadózó vállalkozás tevékenységében, a Katv. 5. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott megszüntetési ok is kizárólag a kisadózó vállalkozás adótartozása, nem pedig a kisadózó adótartozása viszonylatában értelmezhető. Csak a Katv. személyi hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó minősül a Katv. alkalmazása szempontjából adóalanynak, ezért a Katv. hatálya a magánszemélyre, így a magánszemély adótartozására nem is terjedhet ki. Ám az adóhatóság azon egyéni vállalkozóknak is engedi a tételes adó választását, akiknek magánszemélyként százezer forintot meghaladó adótartozása van, mivel a bejelentéskor az adóhatóság a magánszemély meglévő adótartozását nem vizsgálja. Így előfordulhat olyan eset is, hogy az adóalanyiság engedélyezésével egyidejűleg a megszüntetés feltételei is nyomban fennállnak.

A probléma eldöntése szempontjából tehát elsősorban annak van jelentősége, hogy a magánszemély, illetve az egyéni vállalkozó adójogi jogalanyisága egymástól elkülöníthető-e, illetve ezáltal a Katv. hatálya az egyéni vállalkozói tevékenységet folytató magánszemélyre is kiterjed-e vagy sem.

Az egyéni vállalkozókról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (a továbbiakban: Ev. tv.) 2. § (1) bekezdése kimondja, hogy Magyarország területén természetes személy üzletszerű – rendszeresen, nyereség- és vagyonszerzés céljából, saját gazdasági kockázatvállalás mellett folytatott – gazdasági tevékenységet egyéni vállalkozóként végezhet. Az Ev. tv. 15. § (1) bekezdése szerint pedig az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységéből eredő kötelezettségeiért teljes vagyonával felel.

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 17. pont a) alpontja értelmében egyéni vállalkozó az egyéni vállalkozókról és az egyéni cégről szóló törvény szerinti egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő magánszemély. Az egyéni vállalkozó természetes személy jogalanyisága tehát a természetes személy jogalanyiságától nem válik el.

A Kúria több eseti döntésében (Kfv. V.35.302/2014/5., Kfv. I..35.463/2014/5.) is rámutatott, hogy a Katv. 1. § (4) bekezdése értelmében az adózó a kisadózó vállalkozások tételes adójával összefüggő adókötelezettségeit a Katv. és az Art. rendelkezései szerint köteles teljesíteni, ami azt jelenti, hogy az adóalanyiság megszűnését eredményező feltételek teljesülésének vizsgálata során az adóhatóságnak az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: régi Art.) szabályait is figyelembe kell vennie.

Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény – új Art. – 70. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az adóhatóság az adózó adókötelezettségét (az állami adó- és vámhatóság esetében ideértve a vámot és az egyéb fizetési kötelezettséget is) és költségvetési támogatási igényét, valamint az arra teljesített befizetést és kiutalást az adózó adószámláján tartja nyilván. Az adózó kötelezettségeit a bevallás – ideértve az önellenőrzési lapot is –, az adóhatóság vagy más hatóság határozata, a befizetéseket és a kiutalásokat a pénzintézet, illetve a posta bizonylatai alapján kell nyilvántartani. Az adóhatóság a kötelezettségeket, valamint a befizetéseket és a kiutalásokat az adószámlán adónként (köztehernemenként), költségvetési támogatásonként mutatja ki.

Az adóhatóság egy adószámlán, a magánszemélyek adóazonosító jelén tartja nyilván a magánszemélyek adókötelezettségét. A folyószámla szempontjából irreleváns, hogy a magánszemély tevékenységével összefüggő adókötelezettségének teljesítésére milyen adózási módot választott. Nincs lehetőség arra, hogy az adóhatóság egy magánszeméllyel összefüggésben két külön folyószámlát vezessen. Más a helyzet a társaságok (pl.: kkt., bt.) esetében, hiszen ezek a társas vállalkozások eltérő adójogi szabályozással rendelkeznek, elkülönült jogalanyként folytatják adóköteles tevékenységüket.

A Katv. alkalmazásában az egyéni vállalkozó adóalanyisága a magánszemély adóalanyiságától nem választható el, és az adótartozás nettó módon történő számításának elvéből következőleg a magánszemélyként fennálló adótartozás érintheti, és adott esetben meg is szüntetheti a kisadózó egyéni vállalkozás adóalanyiságát.

Érdekes kérdést vet fel, hogy mi a helyzet abban az esetben, ha a magányszemély adótartozása jóval azelőtt keletkezett, hogy egyéni vállalkozóként a kisadózó tételes adóalanyiságát választotta volna. Ebben az esetben ugyanis az adóhatóság engedi a kata hatálya alá történő bejelentkezést, mivel a kérelem elfogadásakor az adóhatóság ezen kizáró feltétel fennálltát nem vizsgálja. Ez alapján joggal feltételezhető, hogy a bejelentkezés előtt keletkezett magánszemélyt terhelő adótartozás a Katv. 5. § (1) bekezdés j) pontjának alkalmazásakor nem jöhet számításba, csak a kata adóalanyiság létrejöttét követően keletkezett adótartozások. Sajnálatos módon azonban ez nem így van. Az egyéni vállalkozó adótartozása szempontjából nem releváns az, hogy a magánszemélyként keletkezett adótartozása mikortól áll fenn, hiszen azon tartozásaiért is teljes vagyonával felel, csakúgy, mint az egyéni vállalkozói tevékenységéből származó tartozásaiért. Célszerűbb lenne, ha a Katv. tartalmazná, hogy a már meglévő adótartozás kizárja a tételes adózás választásának lehetőségét, így már a bejelentkezésnél kizárhatók lennének a tételes adót választók közül azok, akikkel szemben a megszüntetés feltételei már a bejelentkezéskor fennállnak.