Elfogadásra került az új adócsomag és még a parlament előtt van a 2025. évi költségvetést megalapozó törvény (T/10012), amely szintén tartalmaz adóváltozásokat. Utóbbi módosítja – többek között:
Lényeges, hogy 2025. január 1-jétől hatályba lépő módosításokat a 2023. évi LIX. törvény és a 2023 évi LXXXIII. törvény is tartalmaz. Az adósaláta mellett szintén adóváltozásokat tartalmaz egyes pénzügyi és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi LVI. törvény is.
A módosítások alapvetően 2025. január 1-jén lépnek hatályba, ahol nem ez a helyzet, ott azt külön is jelöltük.
A székhelyszolgáltatás igénybevételét be kell jelenteni a NAV-nak. Az adóhatóság megvizsgálja, hogy a székhelyszolgáltató szerepel-e a székhelyszolgáltatók nyilvántartásában. Vagyis a szándékbejelentés már nem lesz elég.
Ha a székhelyszolgáltatóként megjelölt személy nem szerepel a székhelyszolgáltatók nyilvántartásában, az adóhatóság tizenöt napos határidő tűzésével felhívja az adózót, hogy a székhelyszolgáltatás igénybevételére vonatkozó bejelentését vonja vissza, vagy gondoskodjon másik megfelelő székhely, székhelyszolgáltató bejelentéséről. Ha az adózó a felhívásnak nem tesz eleget, az adóhatóság a 246. § (1) bekezdés h) pontja szerint jár el, vagyis az adószám törlésre kerülhet.
Az adószám törlésre kerül, ha az adózó az állami adó- és vámhatósághoz az általános forgalmi adóról teljesítendő összesítő nyilatkozat (M lap) benyújtására vonatkozó, vagy a havi adó- és járulékbevallási, vagy az általános forgalmi adó bevallási kötelezettségének a törvényi határidőtől számított kilencven napon belül az állami adó- és vámhatóság felszólítása ellenére sem tesz eleget.
Ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény szerinti külföldi munkavállaló adóazonosító jellel nem rendelkezik, akkor a természetes személy adóazonosító jelének megállapítását a munkáltató is kérheti az állami adó- és vámhatóságtól.
A közelmúltban elfogadott új adócsomagot követően már a parlament előtt van a a 2025. évi költségvetést megalapozó törvény is. Az alábbiakban a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításait foglaljuk össze.
A soron kívüli adóbevallást az éves elszámolású adókról - az általános forgalmi adó kivételével - az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott esetekben a Számv. tv.-ben a beszámoló készítésére előírt határidőn belül, az (1) bekezdés c)-g) pontjában meghatározott esetekben a soron kívüli bevallási kötelezettséget kiváltó eseményt követő harminc napon - csoportos társasági adóalany megszűnése esetén kilencven napon - belül kell benyújtani. Jelen szabályozásban nem 90 nap, hanem 30 nap szerepel.
A belföldi jogi személynek, a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepének és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett természetes személynek - ideértve az egyéni vállalkozót is - legalább egy belföldi pénzforgalmi számlával kell rendelkeznie. Pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó rendszeres gazdasági tevékenysége körében kizárólag pénzforgalmi számlát nyithat. Az első pénzforgalmi számlát a pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó adószámának közlésétől számított tizenöt napon belül kell megnyitni. Az adózó bevallásában, valamint kiutalási kérelmében feltünteti azon pénzforgalmi számla számát, amelyre a költségvetési támogatás kiutalását kéri. A változás annyi, hogy a külföldi vállalkozás fióktelepének is pénzforgalmi számlát kell nyitnia.
A feltárt kockázat megszüntetése érdekében az adóhatóság:
megakadályozása érdekében tájékoztatja az állami adó- és vámhatóság nyomozó hatóságát.
A szabály az adategyeztetési eljárással bővül. Az állami adó- és vámhatóság felhívására az adózó köteles a felhívásban megjelölt adatok közötti eltérést adategyeztetési eljárás keretében adatszolgáltatás útján tisztázni. Az állami adó- és vámhatóság az elektronikus felületen az adategyeztetés teljesítéséhez szükséges adatokat, beleértve a másik adózó által nyújtott adatokat, az adózó rendelkezésére bocsátja."
Ha az adózó az általa bejelentett foglalkoztatottra, társas vállalkozóra vonatkozó bevallási kötelezettségét nem teljesítette (08 nyomtatvány), az adóhatóság - a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett - tizenöt napos határidő tűzésével felhívja az adózót a bevallási vagy bejelentési kötelezettség jogszerű teljesítésére. A határidő letelte után a kiszabandó mulasztási bírság összege 100 000 forint. Ha a mulasztás több foglalkoztatottat, társas vállalkozót érint, a mulasztási bírság mértéke az érintett foglalkoztatottak, társas vállalkozók számának és a bírság összegének szorzata.
Az adategyeztetési eljárással kapcsolatos kötelezettségét megszegő adózó 300 000 forint mulasztási bírsággal sújtandó.
Újra változnak az üzletlezárási szabályok. Nem lehet üzletlezárást alkalmazni, ha az adózó a mulasztást megállapító határozat elleni fellebbezési jogáról lemond, és a határozatban előírt mulasztási bírság esedékességéig a bírság mellett, az üzletzárást kiváltó bírságot is befizeti.
Az üzletlezárást kiváltó bírság összege a jogsértések miatt kiszabott mulasztási bírság
Az adószámos magánszemélyek és a cégbejegyzésre nem kötelezett szervezetek által az állami adó és vámhatósághoz 2024. december 31. napjáig bejelentett azon főtevékenységeket azonosító TEÁOR és ÖVTJ kódokat az új TEÁOR’25 közötti fordítókulcs alapján automatikusan átkódolhatók a hatályos TEÁOR és ÖVTJ kódra, 2025. január 31. napjáig az állami adó- és vámhatóság hivatalból módosítja. Azon adószámos magánszemélynek és cégbejegyzésre nem kötelezett szervezetnek, aki vagy amely az átvezetett főtevékenység kódot módosítani kívánja, a főtevékenységét azonosító TEÁOR-kódot az új TEÁOR’25-kód alapján kell az állami adó- és vámhatósághoz bejelentenie legkésőbb 2025. július 1. napjáig.
Az eljárási szabályok kiegészülnek az az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatással (kamera). A NAV hivatalból elrendelheti, hogy az idézett személy személyes meghallgatására elektronikus hírközlő hálózat útján kerüljön sor, különösen akkor, ha a személyes meghallgatásra megjelölt hely a meghallgatást elrendelő adóhatóság illetékességi területén kívül esik. A meghallgatásra elkülönített hivatali helyiséget kell biztosítani. Az érintett személynek a személyes meghallgatásra megjelölt helyen kell megjelennie és a meghallgatás ideje alatt jelen lennie. Az érintett személy személyazonosságának igazolása az általa a személyazonosságának igazolása érdekében rendelkezésre bocsátott adatai alapján kamera közvetítésével történő bemutatásával történik.
Az adóhatóság jogkövetési vizsgálat keretében a bevallási időszak lezárását megelőzően is ellenőrizheti, hogy az adózó eleget tett-e a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő
Ebben az esetben a jogkövetési vizsgálat határideje hatvan nap.
A fellebbezésben és a fellebbezés alapján indult eljárásban - semmisségi okon kívül – nem lehet olyan új tényt állítani, illetve olyan új bizonyítékra hivatkozni, amelyről a fellebbezésre jogosultnak az elsőfokú döntés meghozatala, ellenőrzés esetén az észrevétel benyújtására nyitva álló határidő letelte előtt tudomása volt, azonban a bizonyítékot az adóhatóság felhívása ellenére nem terjesztette elő, a tényre nem hivatkozott. A módosítás értelmében ez a szabály nem alkalmazható a belföldön nem letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési jogával kapcsolatos adó-visszatéríttetési eljárásokban.
2025. január 1-jétől számos ponton változni fognak a szociális hozzájárulási adó szabályai, a módosítások elsősorban az adókedvezményeket érintik. Új szabállyal egészült ki a Szocho törvény a tartós befektetési szerződésből származó lekötési hozam utáni szocho fizetés terén is. Bővül a Magyarországon tb-támogatottan egészségügyi szolgáltatásra jogosultak köre és ismét emelkedni fog az egészségügyi szolgáltatási járulék.
A végrehajtási eljárás több okból is szünetelhet. A szabályrendszer kiegészül azzal, hogy szünetel a végrehajtás, a bíróság által elrendelt halasztó hatály esetén annak tartama alatt.
Előfordulhat olyan eset, hogy a munkabérből le kell tiltani az adózó tartozását. A munkáltató a letiltás kézbesítését követő 15 napon belül köteles értesíteni az adóhatóságot és az adóst
Amennyiben a letiltás elektronikus úton érkezett, akkor ezt elektronikus úton az e célra rendszeresített nyomtatványon kell megtenni.
Ha a letiltható jövedelem összegét befolyásoló körülményekről, illetve a letiltható jövedelem összegének a változásáról a munkáltató a letiltás teljes időtartama alatt, akkor szintén 15 napon belül kell tájékoztatni az adóhatóságot. A tájékoztatás elektronikus úton az e célra rendszeresített nyomtatvány kitöltésével történik.
A pénzkövetelés végrehajtása során az adóhatóság késedelmi pótlékot számít fel. Ennek mértéke viszont változik. Jelenleg a késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a késedelem időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A módosítás alapján a késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a késedelem időpontjában érvényes jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt mértékének 365-öd része lesz. Az új pótlékszámítási szabályt 2025. január l-jén fennálló és az azt követően esedékessé váló kötelezettségek tekintetében kell alkalmazni. Első alkalommal a NAV 2025. április hónapban írja elő az új mértékkel a késedelmipótlékkötelezettséget a 2025. január-március hónapok vonatkozásában.
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól