Eltörölték a foglalkoztatási jogviszony megszüntetésének kötelezettségét az öregségi nyugdíjak igénylése során

Első alkalommal 2008-ban került bevezetésre az az előírás, hogy nyugellátásra csak az a személy szerezhet jogosultságot, aki – mindamellett, hogy a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és a minimálisan szükséges szolgálati időt megszerezte – azon a napon, amelytől a nyugellátást részére megállapítják, nem állhat – néhány kivételtől eltekintve - biztosítási jogviszonyban.

A gazdasági válság idején az intézkedés nyilvánvaló célja az volt, hogy egyrészről a nyugdíjkorhatárt elérő személyeket minél tovább a munkaerőpiacon tartsa anélkül, hogy részükre nyugellátást kelljen folyósítani, és ezáltal csökkenjen a nyugdíjalap kiadása, másrészről, hogy a már nyugdíjba menni szándékozókat a munkaviszonyuk, más foglalkoztatási jogviszonyuk megszüntetésére kényszerítse lehetőséget teremtve ezáltal, hogy a munkahelyük felszabaduljon, ezáltal elősegítse a foglalkoztatás növekedését és a munkanélküliek számának csökkentését.

Az intézkedés ugyanakkor rengeteg problémát is generált. Egyrészről sok esetben felesleges adminisztrációnak tűnt, mivel aki a nyugellátás mellett tovább kívánt dolgozni, az a megszüntetést követűen új jogviszonyt szabadon létesíthetett akár ugyanazzal a korábbi munkáltatóval, akinél a nyugdíjazását megelőzően dolgozott. Kizárólag arra kellett odafigyelni, hogy a nyugellátás kezdő időpontjaként meghatározott napon a foglalkoztatási jogviszony ne álljon fenn, azaz legyen egy nap, amikor a munkavállaló semmilyen foglalkoztatási jogviszonyban sem áll. A probléma ezzel kapcsolatban ott jelentkezett, hogy sok esetben a munkáltató és a munkavállaló figyelmetlenségből, vagy a szabályok nem megfelelő ismeretéből nem biztosított egy „szabadnapot” a biztosítási jogviszonyok között. Így hiába került megszüntetésre a biztosítási jogviszony a nyugellátás megállapítását megelőző nappal, ha a következő napon új jogviszonyt létesítettek, azt nem lehetett olyannak tekinteni, mintha a nyugellátás megállapításának kezdő napján a biztosítási jogviszony ne állt volna fenn. Tipikus esetnek volt tekinthető, hogy a munkavállaló és a munkáltató a nyugellátás megállapítása érdekében a munkaviszonyt megszüntetette, majd a jogviszony megszüntetésével egyidejűleg a következő nappal új munkaviszonyt létesítettek a továbbfoglalkoztatás érdekében anélkül, hogy a munkaviszonyban egy nap kihagyást iktattak volna be. Ebben az esetben azonban a nyugellátás jogalap nélkül került megállapításra, hiszen a megállapítás időpontjában nem állt fenn a jogosultság valamennyi feltétele, tekintettel arra, hogy az érintett biztosítási jogviszonyban állt a nyugdíja megállapítása időpontjában. Mivel a nyugdíj megállapítására ilyen esetben jogalap nélkül került sor, a megállapításáról szóló határozatot vissza kellett vonni. Ráadásul rendszerint ez a körülmény csak jelentős időmúlást követően derült ki (pl. amikor a nyugdíjasnak a foglalkoztatási jogviszonya fennállta után járó 0,5 százalékos nyugdíjnövelése került elbírálásra), így a visszafizetendő jogalap nélküli nyugellátás összege is akár több évi nyugdíj összegét is kitehette. Mindamellett, ha ezt követően igényelte valaki ismételten a visszavont nyugdíja helyett az öregségi nyugdíja újbóli megállapítását, akkor az új öregségi nyugdíját csak a biztosítási jogviszonya megszüntetését követő naptól lehetett megállapítani, azaz az öregségi nyugdíjától – annak ellenére, hogy arra esetleg már jóval korábbi időponttól is jogosult lehetett volna – elesett.
Ezen túlmenően a szabály nem volt értelmezhető az egyéni és társas vállalkozok esetében, annak ellenére, hogy a  társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 5. § (1) bekezdésének felsorolásában szerepelnek. Az ő vonatkozásukban nem volt szükséges feltétel a biztosítási jogviszony megszüntetése, mivel a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) végrehajtására kiadott 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: TnyR.) 9/A. §-a kimondta, hogy az ilyen jogviszonyban álló személy esetén a biztosítási jogviszony megszűnése napjának azt a napot megelőző naptári napot kell tekinteni, amelytől kezdődően a nyugellátást megállapították. Ebből következően az egyéni és társas vállalkozók a nyugdíj megállapításával egyidejűleg a törvény erejénél fogva automatikusan kiegészítő tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozóknak minősültek.

A 2018. július 25-éig hatályos előírás tehát a következőképp rendelkezett:

Öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki
a) a születési évének megfelelő öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és
b) legalább húsz év szolgálati idővel rendelkezik, valamint
c) azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.

Eszerint az öregségi nyugdíj megállapításának időpontjában az igénylő nem állhatott
–    munkaviszonyban (ideértve az országgyűlési képviselőt és a nemzetiségi szószólót is), közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami szolgálati jogviszonyban, ügyészségi szolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati jogviszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban, ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban, közfoglalkoztatási jogviszonyban, a Magyar Honvédséggel, a rendvédelmi szervek, az Országgyűlési Őrség, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokkal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal hivatásos állományú tagsági viszonyban, a Független Rendészeti Panasztestülettel, a Magyar Honvédséggel szerződéses állományú tagsági jogviszonyban, katonai szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonaként szolgálati jogviszonyban (a továbbiakban: munkaviszony), tekintet nélkül arra, hogy foglalkoztatása teljes vagy részmunkaidőben történt;
–    szövetkezettel tagsági jogviszonyban, feltéve, hogy a szövetkezet tevékenységében munkaviszony, vállalkozási vagy megbízási jogviszony keretében személyesen közreműködött;
–    egyéni vagy társas vállalkozói jogviszonyban;
–    munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (pl. vállalkozónak nem minősülő megbízási jogviszonyban), ha a személyesen munkát végző személy e tevékenységből származó tárgyhavi járulékalapot képező jövedelme elérte a minimálbér 30 százalékát, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét.

Magyarország 2019. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2018. évi XL. törvény 2018. június 26-ával történő hatálybalépésével a fenti korlátozás megszüntetésre került. Azaz ezen időponttól számítottan az öregségi nyugellátás megállapításához (ideértve a „nők 40” nyugellátást, valamint a résznyugdíjat is) a keresőtevékenység megszüntetésére nincs többé szükség, a nyugdíjbiztosítási szerveknek kizárólag az életkori, valamint a szolgálati idő feltétel meglétét kell vizsgálniuk. Ugyanakkor a jogszabálynak nincs visszaható hatálya, és a folyamatban lévő ügyekben sem lehet alkalmazni. Ebből következőleg, aki 2018. július 26-át megelőző időponttól kérte az öregségi nyugellátásának megállapítását, annak a korábbi feltételeket még teljesítenie kell, azaz a nyugdíj kezdő időpontjára a biztosítási jogviszonyát meg kellett szüntetnie ellenkező esetben a nyugellátást nem lehet megállapítani, illetve a megállapított nyugellátás a korábbi szabályoknak megfelelően jogalap nélküli lesz, és ezáltal visszakövetelhetővé válik.

A jogviszony megszüntetésének kötelezettségére vonatkozó korlátozó rendelkezés eltörlése nem csupán a nyugellátásokra, hanem a hasonló előírást tartalmazó nyugdíjszerű ellátásokra is vonatkozik. Így a továbbiakban nem kell megszüntetni a foglalkozási jogviszonyt az átmeneti bányászjáradék, a táncművészeti életjáradék, a korhatár előtti ellátás, illetve a szolgálati járandóság igénylése esetén sem. Továbbra is fennmarad azonban a korlátozás a rokkantsági és rehabilitációs ellátás vonatkozásában, mivel ezek egészségbiztosítási és szociális jellegű ellátások, melyek esetében a jogosultságot éppen a keresőtevékenység hiánya alapozza meg.

Érdemes kitérni arra, hogy a jogosultsági feltétel fenti korlátjának eltörlése nem azonos a keresőtevékenység miatti nyugdíj szüneteltetés intézményével. A Tny. 83/B–83/C. §-ai kötelező jelleggel előírják a nyugdíj folyósításának szüneteltetését abban az esetben, ha valaki a „nők 40” nyugdíj folyósítása mellett keresőtevékenységet is folytat, és keresete eléri a tárgyévben a minimálbér 18-szorosát, illetve, ha a közszférában közalkalmazottként, közszolgálati tisztviselőként, állami tisztviselőként, bíróként, ügyészként stb. kerül foglalkoztatásra. Az ő esetükben a nyugellátást meg lehet már állapítani, de az csak addig kerül folyósításra, amíg az előírt keretösszeget a keresetük el nem éri. A közszférában foglalkoztatottak esetében pedig a nyugellátás egyáltalán nem folyósítható mindaddig, amíg az ilyen jogviszony keretében történő foglalkoztatásuk fennáll. Ugyanezen szabályok irányadóak a bányászjáradék, a táncművészeti életjáradék, a korhatár előtti ellátás és a szolgálati járandóság esetében is.

A nyugellátás melletti munkavégzés változásaival kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a fenti módosításokkal egyidejűleg az Országgyűlés elfogadta az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló 2018. évi XLI. törvényt is, melynek a 2019. január 1-jén hatályba lépő 154. §-a módosítja a Tbj. 25. §-át, mely a nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység utáni járulékfizetés szabályait rendezi.

Jelenleg a saját jogú nyugdíjas foglalkoztatott a járulékalapot képező jövedelme után – a 15 százalékos személyi jövedelemadó mellett – természetbeni egészségbiztosítási járulékot (4 százalék) és nyugdíjjárulékot (10 százalék) fizet. A szabály kivétel nélkül valamennyi saját jogú nyugdíjas foglalkoztatottra egyformán kiterjed függetlenül attól, hogy milyen jogviszony keretében kerül foglalkoztatásra. 2019. január 1-jétől azonban a szabályozás annyiban változik, hogy a munkaviszony keretében foglalkoztatott saját jogú nyugdíjast kiveszi a járulékfizetésre kötelezettek sorából, így az ő esetükben megszűnik a 10 százalékos nyugdíjjárulék, valamint a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség (a 15 százalékos személyi jövedelemadó természetesen marad). Azzal azonban, hogy a nyugdíjjárulék fizetési kötelezettség megszűnik, a nyugdíjasok elvesztik a jogukat a Tny. 22/A. §-a szerinti 0,5 százalékos nyugdíjnövelésükre, ugyanis a 0,5 százalékos nyugdíjnövelés pontosan a járulékfizetés ellentételezéseként került a Tny. rendelkezései közé beiktatásra. Megjegyzendő, hogy ezzel azért a nyugdíjasok nem járnak rosszul, hiszen a 0,5 százalékos növelés mértéke messze elmaradt attól az összegtől, amit nyugdíjjárulék címén a tárgyévben a nyugdíjalap részére befizettek. Azaz a 14 százalékos keresetnövekedés messze kompenzálja a 0,5 százalékos nyugdíjnövelés elmaradása miatti jövedelemkiesést.

Érdemes kiemelni, hogy a járulékfizetési kötelezettség megszűnése csak az Mt. szerint foglalkoztatottakra, azaz a munkaviszonyban állókra terjed ki. Így a járulékfizetési kötelezettség az egyéb jogviszonyban (pl.: közalkalmazotti, kormánytisztviselői, megbízási stb. jogviszonyban) foglalkoztatottakat továbbra is változatlan formában terheli, és ezen személyek természetesen továbbra is jogosultak lesznek a tárgyévi keresetük 1/12-ed részének a 0,5 százalékos mértékében meghatározott nyugdíjnövelésére.

dr. Szeles Balázs
társadalombiztosítási szakértő