Ez a tartalom 1298 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.
A gépjárműadót az 1991. évi LXXXII. törvény szabályozza. Az adót annak kell megfizetni, aki az év első napján üzemben tartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel. Amennyiben a hatósági nyilvántartás szerint egy gépjárműnek több tulajdonosa vagy több üzemben tartója van, akkor közülük az adó alanya az, akinek/amelynek a nevére a forgalmi engedélyt kiállították.
Az adó alapja – alapesetben – a hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítménye, kilowattban kifejezve.
Az adó éves mértéke az adóalap után a gépjármű
Adótartozás esetén a hatóság a gépjárművet kivonhatja a forgalomból (ha az összeg meghaladja az egy évi fizetendő adót). Ezért is fontos, hogy tudjuk, most kinek és meddig kell megfizetni a gépjárműadót.
A magánszemély halálával, legyen ő egyéni vállalkozó, adószámos magánszemély vagy őstermelő, az adóalanyisága elenyészik. Ilyenkor az állami adóhatóság jár el soron kívüli adómegállapítás keretében. A gépjárműadó vonatkozásában mindez azt jelenti, hogy az örökösök a hagyatékátadó végzés alapján a járási hivatalnál kérelmezhetik a gépjármű tulajdonjogának átírását.
Eddig a helyi önkormányzattól kaptuk meg a határozatot és a fizetendő összeget forintban és a számlaszámot, ahová utalással vagy csekken be kellett fizetni az adó összegét. 2021-től a NAV-tól kapjuk meg a határozatot, elég kalandos úton.
Akár magánszemélyek, akár vállalkozók vagyunk, ha van ügyfélkapunk, jó esetben oda érkezik a határozat.
Ha vállalkozóként van meghatalmazott könyvelőnk, akkor nagy valószínűséggel az ő ügyfélkapujára érkezik a határozat, még akkor is, ha magánszemélyként vagyunk tulajdonosok. Rosszabb esetben a könyvelő postai címére érkezik a határozat és a csekk, ami az adóalany nevére, de a könyvelő címére szól. Ez általában akkor fordul elő, ha a vállalkozó szünetel. Ha nem kaptuk meg a határozatot, akkor érdeklődni kell a meghatalmazott könyvelőnknél is.
Jelenleg sajnos semmilyen felületen nem lehet lekérni egy folyószámlát, de várhatóan ugyanott lesz, ahol a többi adónem folyószámlája, amit az Ebev oldalán tudunk lekérdezni.
A határozatban forint összeg szerepel, de ezer forintra kerekítve kell megfizetni az adót. Az éves adót kell ezer forintra kerekíteni és elosztani kettővel. A határozatban szerepel a fizetendő összeg is, nem neked kell kerekíteni.
Befizetéskor fel kell tüntetni az adóazonosító jelet vagy vállalkozóként az adószámot. Az adót a 10032000-01079160 számú NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára kell megfizetni.
2022-től már visszaáll a „régi rend”, azaz a fizetési határidő március 15. és szeptember 15. lesz.
Vállalkozóként a határidőben megfizetett gépjárműadó csökkenti a fizetendő cégautó adót.
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól