Az újkatások társadalombiztosítási helyzete

Jól ismert fejleménye volt a korábbi éveknek, ahogy 2022. szeptember 1-jétől jelentősen megváltoztatták a kata-alanyiság feltételeit. Igen sokan kihullottak a rendszerből, s újabban csak sokkal szigorúbb feltételek mellett választható ez a közteherfizetési módszer. Mit jelentettek a változások a szolgálati idő számítása szempontjából?

A kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló 2022. évi XIII. törvény (a továbbiakban: Katv.) szerinti adózási formát innentől csak a főfoglalkozású egyéni vállalkozó választhatja [az, aki szerepel az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (a továbbiakban: Evectv.) szerinti egyéni vállalkozói nyilvántartásban].

A kisadózói adóalanyiság megszűnik – többek között – ha a kisadózó az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) szerinti kifizetőtől (ideértve a külföldi kifizetőt is) szerez bevételt, ide nem értve a TESZOR 49.32.11 szerinti taxis személyszállításból származó bevételt. Akinek közülettel (tehát nem csupán magánszeméllyel) van szerződése és nem taxis, az ne is válassza a katát, hiszen úgyis kikerül belőle. A kisadózó az ilyen bevétel megszerzését követő 15 napon belül köteles bejelenteni az állami adó- és vámhatósághoz, ha kifizetőtől szerez bevételt.     

A tételes adó mértéke (összege) havonta 50.000 forint. Ezt az összeget meg kell fizetni az adóalanyiság fennállásának minden megkezdett naptári hónapjára.

A kisadózó az adóalanyiság időszakában mentesül a gazdasági tevékenységével összefüggő alábbi közterhekkel kapcsolatos kötelezettségek alól:                      

• az Szja törvény szerinti vállalkozói személyi jövedelemadó és vállalkozói osztalékalap utáni adó vagy átalányadó megállapítása, bevallása és megfizetése;
• a saját maga után fizetendő személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási járulék megállapítása, bevallása és megfizetése;
• a szociális hozzájárulási adó megállapítása, bevallása és megfizetése.

A kisadózó e jogállásának időtartama alatt biztosítottnak minősül, a Tbj.-ben és a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvényben meghatározott valamennyi ellátásra jogosultságot szerez. Ezen ellátások számításának alapja havonta 108.000 forint.

A kisadózó vállalkozók tételes adóját fizető személyek nem tartoznak az Szja törvény hatálya alá, így nem vehetnek igénybe családi adókedvezményt. Ennek alapján ezzel a jogviszonnyal nem lehetnek jogosultak a Tbj.-ben szabályozott családi járulékkedvezményre sem.

A kisadózó vállalkozók tételes adójának alanya a Tbj. szerinti biztosítási kötelezettségének bejelentését a Katv.-ben meghatározottak szerint a kisadózói státuszának bejelentésével teljesíti.

Társadalombiztosítási szempontból elmondható, hogy igen alacsony ez a havi 108.000 forint összegű ellátási alap. Nem éri el a minimálbér összegét sem. Ebből igen alacsony táppénz, nyugdíj, stb. fog születni.

A minimálbér jelenleg (egyébként 2023. december 1-jétől) havi 266.800  forint. A 108.000 forintos összeg ennek a felét sem éri el!

És akkor még alkalmaznunk kell a Tny. 39. §-át is. Ez az arányos szolgálati idő.

Szolgálati idő számítása

1997. január 1-jétől érvényes szabály , hogy amennyiben a biztosítottnak (például egy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állónak) a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében – ide nem értve a Munka Törvénykönyve értelmében teljes, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben foglalkoztatottakat – elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete (jövedelme) a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor a biztosítási időnek is csak az arányos időtartama vehető figyelembe szolgálati időként. Ez a szabály nem vonatkozik a szakképző iskolai tanulóra, az álláskeresési támogatásban részesülőkre, viszont 2008. január 1-jétől az arányos szolgálati idő számítására vonatkozó szabályokat a mezőgazdasági őstermelő és a főállású kisadózó esetében is alkalmazni kell.

Ilyen esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék-köteles kereset (jövedelem) és a mindenkor érvényes minimálbér arányával. A szolgálati időt az adott naptári évre (évben) – a biztosítási jogviszony időtartamára – úgy kell kiszámítani, hogy:

1. meg kell állapítani az említett időszak alatt elért nyugdíjjárulék köteles kereset (jövedelem) és az erre az időszakra számított minimálbér összegét,
2. ha az adott naptári időszakban ténylegesen elért nyugdíjjárulék köteles kereset (jövedelem) kevesebb, mint az ugyanazon időszakra vonatkozó minimálbér összege, akkor a nyugdíjjárulék köteles kereset (jövedelem) összegét el kell osztani az a) pont szerint megállapított minimálbér összegével, majd
3. az így kapott hányadost meg kell szorozni az adott időszak naptári napjainak számával (ha az így kapott szám nem egész szám, azt egész számra fel kell kerekíteni).

A biztosítási időtartamok teljes tartamára figyelembe vehető minimálbér számításánál – ha a biztosítási jogviszony a naptári hónap(ok) teljes időtartama alatt fennállt – naptári hónaponként a mindenkor érvényes minimálbér havi összegét, ha pedig a biztosítási jogviszony nem teljes naptári hónapon át áll fenn, egy naptári napra a mindenkor érvényes minimálbér harmincad részét kell figyelembe venni. Az adott időszakra vonatkozó minimálbér számításánál figyelmen kívül kell hagyni annak az időszaknak a naptári napjait, amelyeken a biztosítás szünetelt, vagy a biztosítottnak nem volt nyugdíjjárulék köteles keresete, jövedelme.

Mint látjuk, e szabály alkalmazása szempontjából nem a munkaidőnek, hanem a keresetnek van szerepe. Napi 4 órás részmunkaidőben is megkereshető akár a minimálbérnél is magasabb összeg, ám ilyenkor az arányos szolgálati idő számítása nem jön szóba!

Az arányos szolgálati idő számítására vonatkozó szabályok 1997. január 1-jén kerültek be nyugdíjrendszerünkbe, még a régi, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 54. § (6) bekezdése által (a szabályokat az 1996. december 31. után szerzett szolgálati időre kell alkalmazni). E (6) bekezdés rendelkezett arról miszerint, ha a biztosítottnak a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében – ide nem értve a Munka Törvénykönyve értelmében teljes, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben foglalkoztatottakat – elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete (jövedelme) a külön jogszabályban meghatározott minimális bérnél kevesebb, akkor a biztosítási időnek is csak az arányos időtartama vehető figyelembe szolgálati időként. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék-köteles kereset (jövedelem) és a mindenkor érvényes minimálbér arányával.

Az intézkedés célja, hogy a minimálbérnél is kevesebb (nem egyszer igen csekély) összeg után megfizetett nyugdíjjárulékkal ne lehessen teljes értékű szolgálati időt szerezni, mert ez méltánytalan azokra nézve, akik a társadalombiztosítás kiadásaihoz (nyugdíjkiadások) jelentősebb részben járulnak hozzá.

Ezt a szabályt a Tny. – 1998. január 1. napjával – a következő (lényegében változatlan) tartalommal vette át. Tny. 39. § Ha a biztosítottnak a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében – ide nem értve a Munka Törvénykönyve értelmében teljes, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben foglalkoztatottakat – elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor 1996. december 31-ét követően a biztosítási időnek is csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkor érvényes minimálbér arányával.

Az arányos szolgálati idő számítása

Az arányos szolgálati idő kiszámítására vonatkozó rendelkezéseket a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tny. vhr.) 56. §-a tartalmazza. A rendelet értelmében:
Az arányos szolgálati időt (Tny. 39. §) az adott naptári évre (évben) – a biztosítási jogviszony időtartamára – úgy kell kiszámítani, hogy
1) meg kell állapítani az említett időszak alatt elért nyugdíjjárulék-köteles keresetet (jövedelmet) és az erre az időszakra – a (2) bekezdés szerint – számított minimálbér összegét,
2) ha az adott naptári időszakban ténylegesen elért nyugdíjjárulék-köteles kereset kevesebb, mint az ugyanazon időszakra vonatkozó minimálbér összege, akkor a nyugdíjjárulék-köteles kereset (jövedelem) összegét el kell osztani az a) pont szerint megállapított minimálbér összegével, majd
3) az így kapott hányadost meg kell szorozni az adott időszak naptári napjainak számával.
Ha az eredmény nem egész szám, azt egész számra fel kell kerekíteni.
A fentiekben említett időszakok teljes tartamára figyelembe vehető minimálbér számításánál – ha a biztosítási jogviszony a naptári hónap (hónapok) teljes időtartama alatt fennállt – naptári hónaponként a mindenkor érvényes minimálbér havi összegét, ha pedig a biztosítási jogviszony nem teljes naptári hónapon át áll fenn, egy naptári napra a mindenkor érvényes minimálbér harmincad részét kell figyelembe venni. Az adott időszakra vonatkozó minimálbér számításánál figyelmen kívül kell hagyni annak az időszaknak a naptári napjait, amelyeken a biztosítás szünetelt vagy a biztosítottnak nem volt nyugdíjjárulék-köteles keresete (jövedelme).

Lényegében ez a kiszámítási szabály van jelen időpontban is hatályban.

Az arányos szolgálati idő számításának szabályozását a bevezetésétől fogva számos kritika érte. Többek között, mert akadályozza a részmunkaidős foglalkoztatás magyarországi elterjedését. Mellesleg uniós csatlakozásunk előtt közvetlen nem felelt meg az uniós normáknak sem.

2003-ban született meg a részmunkaidős foglalkoztatás elterjesztésének elősegítéséről szóló 2017/2003. (II. 6.) Korm. határozat, az alábbi tartalommal:
Az európai uniós jogharmonizációval összhangban előterjesztést kell készíteni a részmunkaidős foglalkoztatás hazai elterjedését gátló tényezők megszüntetéséről (egészségügyi hozzájárulás fizetése, a nyugdíjra jogosító szolgálati idő, valamint a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset-számítás szabályai, ha a munkavállaló a minimálbérnél alacsonyabb mértékű munkabérben részesül), figyelemmel az ezzel kapcsolatos európai gyakorlatra, valamint áttekintve az ezzel összefüggő intézkedések államháztartási kihatásait.
Erre tekintett 2004. január 1. napjától a Tny. 39. § tartalmilag jelentősen megváltozott, ettől kezdve a minimálbért el nem érő jövedelem esetén az arányos szolgálatiidő-számítást csak a nyugdíj összegének kiszámításánál kell alkalmazni, a nyugdíjra való jogosultság megállapításánál már nem.

Nyugdíjrendszerünkben a szolgálati időnek kettős jelentősége van. Egyrészt jogosultságot megalapozó (legalább 20 év szolgálati idő az öregségi teljes nyugdíjhoz, a nők 40 évi jogosultsági ideje), másrészt pedig az induló nyugdíj összegét meghatározó tényező.

Az arányos szolgálatiidő-számítási szabály csak ez utóbbira vonatkozik, az előbbire nem!

(Cikkünket teljes terjedelmében a Társadalombiztosítási- és Bérszámfejtési Módszertani Szemle júniusi számában olvashatják)