Ez a tartalom 2176 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.
A jelenleg bevezetett ellátás, a tartós ápolást végzők időskori támogatása egy nyugdíjkiegészítő juttatás, amelynek jogalkotói célja, hogy anyagi segítséget nyújtson az ápolásra szoruló gyermekük gondozásában részt vállaló személyek számára, akik megbecsülésre méltó feladatukkal a szociális intézményrendszerről komoly terhet vesznek le.
A gyermeküket tartósan ápoló szülők keresőtevékenységét nem- vagy csak korlátozott mértékben- tudnak végezni, ezért számukra alacsonyabb mértékű nyugellátás állapítható meg. A támogatás bevezetésével ezt az esetlegesen alacsonyabb összegű nyugellátást lehet kiegészíteni, amelynek egységes havi összege 50 ezer fori.t
A támogatásban az az öregségi nyugdíjas személy részesülhet, aki,
A jogosultság megállapításakor hozzá lehet számítani a húsz éves gondozási időszakhoz, ha a szülő a gyermekét húsz évig saját háztartásávan gondozta, és ezen időtartam egy részéven nem ápolási díjban, hanem a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekre tekintettel folyósított családtámogatási ellátásban (GYES-ben) részesült, a GYES idejét is, de legfeljebb tíz éves időtartamban.
A tartós ápolást végzők időskori támogatása adómentes juttatás és bírósági végrehajtás esetén mentes a letiltás alól. A tartós ápolást végzők időskori támogatása és az ápolási díj együtt folyósítható.
Ez a támogatás bizonyára sok olyan szülőnek jelent majd anyagi segítséget, aki fogyatékkal élő vagy tartósan és súlyosan beteg gyermekét évtizedek óta ápolja. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a jelenlegi szabályozásból kimaradtak azok a személyek, akik nem beteg gyermeküket, hanem idős családtagjaikat ápolják.
dr. Villányi Zsuzsanna
társadalombiztosítási szakértő
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól