Ez a tartalom 977 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.
Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta, hogy a testület döntése alapján januártól a 11 százalékosra mérséklődő kisvállalati adó (kiva) bevételi értékhatára a kétszeresére, azaz 3 milliárd forintra emelkedik. Az egyszerűsített adónemet így jóval többen választhatják.
Az adminisztrációs terheket csökkenti, hogy 2021 második félévétől az adóhivatal minden cég számára elkészíti az áfabevallás tervezetét, így csaknem félmillió társaság mentesül a kötelezettség alól - tette hozzá. A vállalkozások mellett a családokat is segíti jövőre, hogy több mint másfél millió államigazgatási ügy intézése ingyenessé válik. Az intézkedés csaknem 5 milliárd forintot hagy az érintetteknél. A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs emellett javasolja, hogy a magánszemélyeknek a cégek által biztosított járványügyi szűrővizsgálat, mint juttatás adómentes legyen. A változás tesztenként több mint 7 ezer forint adó megtakarítását eredményezi a foglalkoztatónak.
Varga Mihály végezetül bejelentette, hogy beruházások ösztönzése érdekében döntöttek a fejlesztési tartalék 10 milliárd forintos felső értékhatárának eltörléséről is. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az intézkedések összhangban állnak a kormány eddigi adópolitikájával, de a rendkívüli helyzet miatt gyorsítani kell az adók csökkentését, ügyintézésük egyszerűsítését, és a befektetések ösztönzését.
(MTI)
(Lezárva: 2020. szeptember 28.)
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól