Ez a tartalom 2118 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.
Olvasónk kérdésére szakértőnk, Surányi Imréné adott választ, mely szerint ilyenkor is fizethető költségtérítés, mely esetben a kifizetett összeg a személygépkocsit használó személy munkaviszonyból származó költségtérítésének számít, azzal, hogy
– a kifizetéskor nyilatkozhat arról, hogy mennyi költséget kíván elszámolni, és adóelőleget, járulékot, szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást csak a nyilatkozott összegen felül fizetett rész után kell fizetni;
– az Szja-tv 3. számú melléklet IV. fejezetének a nem saját tulajdonú személygépkocsira vonatkozó rendelkezései szerint, az őt terhelő (jellemzően üzemanyag) költségeket útnyilvántartás alapján majd az adóbevallásakor tételes elszámolással levonhatja.
A költségnyilatkozat a költségtérítés 100 százalékáig is terjedhet, de fontos szabály, hogy ha a költségnyilatkozat alapján figyelembe vett költség meghaladja majd az adóbevallásban elszámolt igazolt költséget, akkor a költség-különbözet 39 százalékát, valamint az emiatt mutatkozó adó-befizetési különbözet 12 százalékát különbözeti-bírságként az adóévre vonatkozó bevallásban külön kötelezettségként kell feltüntetni, és a személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség szerint kell megfizetni [Szja-tv. 48.§ (4) bekezdés]. Nem kell e rendelkezést alkalmazni, ha a költség-különbözet az adóelőleg megállapításánál figyelembe vett költség összegének 5 százalékát, a befizetési különbözet a 10 ezer forintot nem haladja meg.
Az utazáshoz igénybe vett személygépkocsi magánszemély tulajdonosának cégautóadót kell fizetnie, mégpedig az adókötelezettsége annak a hónapnak az első napján keletkezik, amelyet megelőző hónapban a költségelszámolás történt [Gjt. 17/C. § (2) bekezdés].
Nem rendelkezik nálunk még előfizetéssel, de szeretne kérdésére szakértőinktől azonnal választ kapni?
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól