„Az elmúlt néhány évtized viszonylatában nem emlékszem, hogy volt-e olyan év, amikor ilyen kevés változás történt egyik évről a másikra a társadalombiztosítással összefüggésben” – kezdte előadását Széles Imre. Előadónk ennek megfelelően prezentációja első részében foglalta össze a főbb, 2025-ös évet érintő változásokat, ezt követően a korábbi időszakok kérdéseiben felmerülő problémákból válogatott össze néhány érdekesebbet.
Természetesen az idei minimálbér emelésnek is hatása lesz a társadalombiztosítási kötelezettségekre. Az előadás ideje alatt még nem volt ismert a vonatkozó jogszabály [A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 508/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet], de már akkor tudható volt, hogy a várható minimálbér 290.800 forint lesz, a várható garantált bérminimum pedig 348.800 forint. A bruttó minimálbér tehát 9 százalékkal nő.
A változás számos kötelezettségbeli változást jelent. Az első, amit előadónk megemlített, a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok biztosítási összeghatára. A másik nagyon fontos összegszerű változás a munkaviszonyban álló dolgozók minimumjárulék alapja, ugyancsak módosul az egyéni és társas vállalkozók minimumjárulék alapja. Szintén befolyásolja a minimálbér a mezőgazdasági őstermelő havi járulék alapját.
A társadalombiztosítást érintő változás, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulék összege 11.800 Ft lesz a jövő évtől, ez napi 390 Ft.
Ezen kívül a minimálbér változásának az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai tekintetében is lesz némi pozitív hozadéka. Ahogy előadónk rámutatott: ilyen a gyed-maximum vagy a táppénz-maximum, ami szintén a minimálbérhez kötődik.
A nyugdíjtörvénynek két érdemi, többeket érintő változását emelte ki Széles Imre. Az egyik a 13. havi nyugdíjjal függ össze és a 13. havi nyugdíjra való jogosultság megállapítását érinti. Január 1-étől azt mondja a jogszabály, hogy aki tavaly volt, legalább egy napig nyugdíjas volt, és a tárgyév februárjára nyugellátásban részesült, azt illeti meg a 13. havi nyugdíj.
A kötelező egészségbiztosítási ellátás terén annyi változás lesz, hogy az EU-kártya kiadásáért január 1-től 4000 Ft összegű igazgatási-szolgáltatási díjat kell fizetnie a biztosítottnak.
Lényeges elemeiben változnak a szociális hozzájárulási adó szabályai, itt többnyire szűkítéseket tesz a jogalkotó, például a szakképzéssel kapcsolatos kedvezmények terén – mutatott rá Széles Imre.
Ha a munkavállaló saját munkáltatójánál vesz részt a szakirányú oktatásban, akkor a kedvezményt ugyanazon munkáltató ugyanazon munkavállalója vonatkozásában maximum 12 hónapig érvényesítheti.
További változás, hogy lerövidült a kedvezmény érvényesítésének az ideje. A munkaerőpiacra lépő utáni kedvezmény csak a foglalkoztatás első évében érvényesíthető a bruttó munkabérre, majd ezt követő további 6 hónapban pedig legfeljebb a minimálbér után a kedvezmény fele – azaz 6,5 százalékos kedvezmény – érvényesíthető. Vagyis az új szabály alapján a kedvezmény 36 hónap helyett csak 18 hónapig vehető igénybe.
Tekintetbe véve, hogy a társadalombiztosítással összefüggő legfőbb változásokat előadónk a rendelkezésre álló ideje felénél kimerítette, annak hátralévő részében a biztosítási jogviszony és nyugdíjjogosultság körében igyekezett néhány, sokszor felmerülő kérdést körüljárni és tisztázni.
Hogyan állapítjuk meg a biztosítási kötelezettséget és annak összegszerűségeit? Hogyan alakul a TB-kiskönyv vezetésének kérdése megbízásos jogviszony esetén, vagy ha az érintett több foglalkoztatóval áll kapcsolatban?
Ezekre és a kapcsolódó kérdésekre kaphattunk választ az előadás utolsó részében, majd az prezentációt követő, résztvevők által feltett kérdéseket megválaszoló részben is.
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól