2024. november 28-án kihirdetésre került az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvény (a továbbiakban: Mód. tv.), mely több, gépjárművekhez kötődő adókötelezettséget újraszabályozott.
A módosító jogszabály értelmében a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Gjt.) a következő valorizációs szabállyal egészül ki:
A 2024. évet követően a gépjárműadó mértéke a tárgyévet megelőző évi gépjárműadó mértékének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált összege. Ezt a mértékeket a nem ideiglenesen forgalomban tartott gépjármű esetén 5 vagy 10 forintra, az ideiglenesen forgalomban tartott gépjármű esetén 1000 forintra kerekítve kell megállapítani.
Ugyanez a szabály vonatkozik majd a külföldön nyilvántartott gépjárművek adójának adómértékére is.
Az előbbiek szerint megállapított adómértékeket az állami adó- és vámhatóság a honlapján a tárgyévet megelőző év október 31-ig közzéteszi.
A cégautóadót sem kerüli el a változás.
Az új szabályok értelmében az adó havi mértékét személygépkocsinként, a személygépkocsi kilowattban kifejezett teljesítménye és környezetvédelmiosztály-jelzése alapján az új 1. melléklet tartalmazza, mely az eddig alkalmazott adómértékekhez képest átlagosan 20 százalékos adóemelést jelent.
A 2025. évet követően a cégautóadó tárgyévi havi mértéke is a tárgyévet megelőző évi cégautóadó havi mértékének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált összege, 500 vagy 1000 forintra kerekítve. Az előbbiek szerint megállapított adómértékeket az állami adó- és vámhatóság a honlapján a tárgyévet megelőző év október 31-ig közzéteszi.
Átmeneti rendelkezés alapján a mértékeket első alkalommal 2024. december 15-éig kell közzé tenni.
A fenti szabályokat alkalmazva jövőre az ideinél 4,1 százalékkal magasabb gépjárműadót kell majd fizetnie az autótulajdonosoknak.
Ennek megfelelően mindezt egy példával szemléltetve, míg egy 14 éves, tehát 2010-ben gyártott 100 kw (kb. 136 lőerős) teljesítményű személygépkocsi esetében 2024-ben a (az idei évtől kezdve egy összegben) fizetendő adóteher 18500 forint (100x185) volt, addig jövőre mindez 19500 [(185x1,041) kerekítve 5 forintra=195x100 forint] lehet.
A jelenlegi szabályok szerint a Gjt. alapján környezetkímélő gépkocsinak azon gépjármű minősül, amely a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet [KöHÉM rendelet] 2015. július 1-jén hatályos 2. § (6) bekezdése szerint környezetkímélő gépkocsinak minősül.
A KöHÉM rendelet 2024. szeptember 1-jétől hatályos módosítása értelmében a környezetkímélő gépkocsi fogalmából azonban kikerült az 5P környezetvédelmi osztályba sorolt külső töltésű hibrid elektromos gépkocsi (plug-in hibrid gépkocsi), illetve az 5N környezetvédelmi osztályba sorolt gépjárművek. Tekintettel azonban arra, hogy a Gjt. a környezetkímélő gépkocsi meghatározásakor a KöHÉM rendelet 2015. július 1-jei időállapotára utal vissza, az 5P és 5N környezetvédelmi besorolású járművek a gépjárműadó és a cégautóadó alól 2024. szeptember 1-jét követően is mentesek voltak egészen eddig.
A Módtv. azonban pontosítja a környezetkímélő gépkocsi fogalmát, amelynek értelmében környezetkímélő gépkocsinak csak az elektromos gépkocsi, továbbá a nulla emissziós gépkocsi minősül.
Azért, hogy az ilyen gépjárművek adómentessége ne egyik pillanatról a másikra szűnjön meg, beiktatásra került egy átmeneti rendelkezés, amely alapján a 2024. december 31-ig forgalomba helyezett plug-in hibrid és növelt hatótávolságú hibrid gépjárművekre a gépjárműadó alóli adómentesség 2026. december 31-ig igénybe vehető.
Az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) szabályai is változnak a fent már részletezett jogalkotói szándék mentén. A 2024. évet követően a 24. § (1) és (2) bekezdése szerinti illeték mértéke a tárgyévet megelőző évi illeték mértékének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált összege. A 24. § (1) bekezdés szerinti mértékeket 50 vagy 100 forintra, a 24. § (2) bekezdésben említett illeték mértékeket 1000 forintra kerekítve kell megállapítani.
Az előbbiek szerint megállapított adómértékeket az állami adó- és vámhatóság a honlapján a tárgyévet megelőző év október 31-ig közzéteszi.
A szabály tehát a 2024. évet követően biztosítja a gépjármű és a pótkocsi tulajdonjogának megszerzéséhez kapcsolódó illeték mérték valorizációját.
A változás kihatással van a gépjárművek után fizetendő öröklési és ajándékozási illetékre is, mivel ott a visszterhes vagyonszerzés során fizetendő illeték kétszeresének megfizetését írja elő az Itv.
Itt is beiktatásra került egy átmeneti rendelkezés, amely előírja, hogy a gépjármű és a pótkocsi tulajdonjogának megszerzéséhez kapcsolódó illeték 2025. évre vonatkozó valorizált mértékét az állami adó- és vámhatóság első alkalommal 2024. december 15-éig tegye közzé.
A gépjárműadó esetében már említett 2010-es, 100 kW teljesítményű gépjármű visszterhes megszerzése esetén idén 550 forint/kW fizetendő illetékkel kell számolnunk (összesen: 100x550= 55.000 forint). Ezt a sávosan meghatározott értéket kell valorizálnunk a jövő évtől, azaz 2025-ben már 572,55 forint adómértéket jelent kerekítés nélkül. Mivel azonban ezt az összeget még 50 vagy 100 forintra kerekítjük, így esetünkben az illeték mértéke marad 550 forint.
Más a helyzet például egy 750 forint/kW illetéktétel esetében. Ekkor a valorizált adómérték 780,75 forint, vagyis 800 forintra kell kerekítenünk. Ebben az esetben már 4,1 százalékot lényegesen meghaladó mértékű (6 százalék feletti) változásról beszélhetünk a kerekítési szabályok nyomán.
A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény (a továbbiakban: Rega tv.) rendelkezései sem maradtak ki 2025. évet követően az adótétel megállapításához használandó forintérték inflációval történő valorizációját biztosító szabályok alól. A 2025. évet követően az adótétel megállapítása során a melléklet I. részének nyitó szövegrészében szereplő forintérték tárgyévet megelőző évi összegének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált összegét kell alkalmazni, amelyet 1000 forintra kerekítve kell megállapítani.
Közzétételi kötelezettsége itt is van az állami adó- és vámhatóságnak: internetes honlapján a tárgyévet megelőző év október 31-ig teszi közzé a megváltozott mértéket.
A fentebb már említett szeptemberi KöHÉM rendelet módosítás érintette a regisztrációs adó szabályait is. Ennek következményeként a hatályba lépéstől már nem minősülnek környezetkímélő gépkocsinak az 5P, 5N kategória alá tartozó gépkocsik. Ugyanakkor a Rega tv. Mellékletében az 1. táblázat 8. sorában a KöHÉM rendelet szerinti környezetkímélő gépkocsik tartoznak (és itt a felsorolásban a törvény tartalmazta az 5P és az 5N kategóriát).
A jogalkotói szándék ekkor még nem terjedt ki a regisztrációs adó „kedvezmény” megvonására, vagyis az ilyen gépkocsik forgalomba helyezése esetén továbbra sem kellett regisztrációs adót fizetni.
Most azonban a Rega tv. mellékletének I. részében foglalt 1. táblázat 8. sorában az „5E, 5P, 5N, 5Z” szövegrész helyébe az „5E, 5Z” szöveg, míg a 2. táblázat 6. sorában az „elektromos és hibrid meghajtású” szövegrész helyébe az „elektromos meghajtású” lép.
A módosítás értelmében tehát a hibrid és plug-in hibrid gépjárművekre vonatkozó nulla adómérték és a hibrid motorokra vonatkozó nulla adómérték 2025. január 1-től kivezetésre kerül.
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól