Ez a tartalom 1103 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

Adóemelési stopot rendelt el a kormány az önkormányzatoknál

2020. 12. 02.

A kormány rendeleti intézkedéssel megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket.

A Magyar Közlöny 2020. december 1-jei számában megjelent a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges helyi adó intézkedésről szóló 535/2020. (XII. 1.) Korm. rendelet, amely szerint a 2021. évben végződő adóévben a helyi adó és a települési adó mértéke nem lehet magasabb, mint az ugyanazon helyi adónak, települési adónak a rendelet hatálya lépése, azaz 2020. december 2. napján hatályos és alkalmazandó önkormányzati adórendeletben megállapított adómértéke. E rendelkezés alapján lényegében a helyi és a települési adó mértékét nem lehet megemelni jövőre.

Kapcsolódó
Kinek jár az iparűzési adó felezése?

Kinek jár az iparűzési adó felezése?

A koronavírus-világjárvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a Kormány lényegében felére csökkentette az iparűzési adót azzal a 2020 végén megalkotott rendelettel, miszerint a mikro-, kis- és középvállalkozás helyi iparűzési adófizetési kötelezettsége 1%, akkor is, ha a 2021. évben végződő adóévben alkalmazandó önkormányzati rendeletben megállapított adómérték ennél magasabb. A támogatás igénybe vételéről a vállalkozásoknak kell nyilatkozniuk.

A Korm. rendelet további rendelkezése szerint az önkormányzatnak a rendelet hatályba lépése, azaz 2020. december 2. napján hatályos adórendelete szerinti adómentességet, adókedvezményt a 2021. évben végződő adóévben is biztosítania kell, vagyis a jelenlegi, önkormányzati rendeletekben biztosított adómentességeket és adókedvezményeket jövőre is biztosítani kell, azokat visszavonni nem lehet.

A Korm. rendelet harmadik rendelkezése szerint a települési önkormányzat a 2021. évre új helyi adót, új települési adót nem jogosult bevezetni.

(Lezárva: 2020. december 02.)

 

 

Adópraxis (2020-12-02)

Adózási Módszertani Szemle + Adópraxis előfizetés megrendelése

Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunkat!