Ez a tartalom 881 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.
2021-ben a COVID ideje alatt egy vendéglátó cégcsoport vezetője úgy döntött, hogy átirányítja dolgozóit egy másik cégbe 3 hónapra a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 53. § (1) bekezdése alapján a munkáltató jogosult a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő módon, az abban foglaltaktól eltérő munkakörben, munkahelyen vagy más munkáltatónál foglalkoztatni. A két cég ezt egymás között hogyan számolja el? Hiszen az árbevétel és szervízdíj az egyik cégnél, míg a költségek a másik cégnél jelentkeznek.
Az átmeneti időszakban, amikor a munkavállalókat egy másik munkáltató foglalkoztatja, akkor a felmerülő költségeket is az átmeneti időszak alatt a másik foglalkoztatónak kell állnia. Az árbevétel és a szervízdíj is ezen időszak alatt a másik ideiglenes munkáltatót illeti.
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól