Ez a tartalom 1232 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.
A program hosszú távú célja, hogy a diákok a későbbiek folyamán a versenyszférában helyezkedjenek el, és ehhez hozzájárul a program keretében történő munkatapasztalat-szerzés. Emellett a program jövedelemszerzést is biztosít a diákok számára, továbbá lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gyakorlatának a teljesítésére is.
A program célcsoportjába azok a fiatalok tartoznak, akik
– 16 és 25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok,
– közvetítést kérőként kérték nyilvántartásba vételüket, és
– foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.
A program 2020. július 1. napjától 2020. augusztus 31. napjáig tart. A program keretében kötelezettséget vállalni a 2020. július 1. és 2020. augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő foglalkoztatásra vonatkozóan lehet.
A 2020. évi program két pillérre épül:
1. Önkormányzati diákmunka
A programban a foglalkoztatást biztosító és így támogatható munkáltató a területi, települési önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye, továbbá egyházi jogi személy lehet.
A program keretében a munkaadók számára a célcsoportba tartozó személyek munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkabér és a ténylegesen megfizetésre kerülő szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100%-a kerül megtérítésre.
A program keretében legfeljebb 2 hónap időtartamra, maximum napi 6 órás foglalkoztatás támogatható. A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 157.950 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 120.750 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe, amely összegen felül kerül megtérítésre a szociális hozzájárulási adó. A napi 6 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.
2. Diákmunka a mezőgazdaság, a turizmus és a vendéglátás területén
A mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén is lehetőség nyílik a program keretében diákok idényjellegű foglalkoztatására.
A program keretében a munkaadók számára a célcsoportba tartozó személyek munkaviszonyban történő alkalmazása esetén legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható. A munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75%-a kerül megtérítésre legfeljebb 2 hónap időtartamra. A fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie.
Jelen megoldással ugyanúgy 6 órát támogat a program 100%-ban, mint az önkormányzatok esetében. A mezőgazdasági, turisztikai és vendéglátási területen történő munkavégzés legfeljebb 8 órában került meghatározásra, ezzel ösztönző hatást kíván elérni, továbbá azt, hogy a vállalkozások is vállaljanak részt a költségek viselésében.
Ennek megfelelően a támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 157.950 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 120.750 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe, amely összegen felül kerül megtérítésre a szociális hozzájárulási adó – előbb említettek szerinti – arányos része. A napi 8 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.
A programot az Innovációs és Technológiai Minisztérium koordinálása mellett az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalok valósítják meg.
A programmal kapcsolatos bővebb tájékoztatás a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján érhető el:
https://nfsz.munka.hu/cikk/1022/Indul_a_Nyari_diakmunka_program
(Adópraxis Szerkesztőség)
Lezárva: 2020. július 14.
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól