Ez a tartalom 1252 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.
A veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló 2020. évi LVII. törvény 1. §-ában az Országgyűlés felhívta a Kormányt, hogy szüntesse meg a veszélyhelyzetet. A Miniszterelnöknek a Magyar Közlönyben közzétett egyedi határozata szerint a veszélyhelyzet megszűnésének időpontja 2020. június 18. napján következik be. A veszélyhelyzet megszűnésével hatályát veszti a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény, illetve a veszélyhelyzetre tekintettel megalkotott rendeleti szintű szabályozások.
Ennek következtében a veszélyhelyzet megszűnését követő naptól, azaz 2020. június 19. napjától a keresőképtelen állományba vételi joggal rendelkező orvosoknak a keresőképtelenségről szóló orvosi igazolásokat a keresőképtelenség és keresőképesség orvosi elbírálásáról és annak ellenőrzéséről szóló 102/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – tehát a korábbi gyakorlat szerint legalább kéthetenként – kell kiállítaniuk.
A veszélyhelyzet megszűnését követően nem alkalmazható az az eljárás, hogy
– az orvosok elektronikus úton juttatják el a biztosítottak részére a keresőképtelenségi igazolásokat,
– a biztosítottak elektronikus úton adják le a keresőképtelenségi igazolásokat a foglalkoztatójuknak, és
– a táppénz elbírálására hatáskörrel rendelkező szervek nem az eredeti orvosi igazolások alapján állapítják meg, illetve folyósítják a táppénzt.
A veszélyhelyzet megszűnését követően tehát a biztosított köteles a foglalkoztatójának az eredeti orvosi igazolásokat leadni; a foglalkoztató pedig ezt továbbítja a kifizetőhelyhez, illetve a kifizetőhellyel nem rendelkező foglalkoztató az eredeti orvosi igazolást csatolja papíralapú digitalizált dokumentumként az egészségbiztosító részére – kizárólag elektronikus úton – megküldendő nyomtatványhoz.
(Magyar Államkincstár Központ)
Lezárva: 2020. június 19.
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól