Ez a tartalom 267 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.
A TEÁOR szám a vállalkozásban szerepel. Ezeken a számokon:
Kiindulási pont az, hogy az EPR tekintetében maga az EPR és a környezetvédelmi termékdíj gyakorlatilag elválik egymástól.
Ennek lényege, hogy a környezetvédelmi termékdíj a csomagolóanyagot adóztatja, addig az EPR pedig a csomagolást.
Tehát első lépésként azt kell tisztázni, hogy a kérdés szerinti termékek eseteiben léteznek-e csomagolások vagy nem. Ha léteznek, akkor felmerül az EPR díjfizetési kötelezettség, ha pedig nincs csomagolás, akkor EPR sem létezik.
Törvényi oldalról jelenleg a 80/2023 Kormányrendelet az irányadó, melynek kiemelt oldala a kiterjesztett gyártói felelősség. Ennek alapján értelemszerűen szükséges valamennyi olyan gazdasági esemény elsődleges vizsgálata, amely a már említett körforgásos termékeket érinti. Ebből adódóan a forgalomba hozatal bír jelentőséggel, amikor is egy termékértékesítés során a tulajdonjog átruházása történik úgy, hogy értelemszerűen az értékesített termék a körforgásos anyagot is érinti. A körforgásos termékek esetében is legalább egyszer meg kell fizetni az EPR díjat, de a lényeg hogy a termék többször is részt vesz a gazdasági eseményekben, de regisztrálásával csak egyszer fizetik meg az EPR díjat. Pl. egy raklap esetében.
A kérdés szerinti esetre vonatkozóan a hivatkozott jogszabályhely 11. § (1) bekezdése az irányadó:
11. § (1) A fogyasztó számára történő értékesítés helyén megtöltésre tervezett és szánt csomagolószerből, továbbá a fogyasztó számára történő értékesítés helyén eladott, megtöltött vagy megtöltésre tervezett és szánt egyszer használatos csomagolószerből létrehozott csomagolás tekintetében a kiterjesztett gyártói felelősségi kötelezettség a csomagolószer gyártóját terheli.
A leírtakból következően a belföldön megvásárolt és ezt követően megtöltésre kerülő csomagolószerek tekintetében nem keletkezik EPR díjfizetési kötelezettség a hivatkozott törvényhelyhez igazodóan.
Ez annyit jelent, hogy a kérdés szerinti esetben egyszer használatos csomagolószerről van szó, melynek során a kiterjesztett gyártói felelősség az értékesítés során nem az egyéni vállalkozót terheli, hanem a csomagolószer értékesítőjét, azaz a jogszabályhelyhez igazodóan a „csomagolószer gyártóját”.
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól