A jogalkotói szándékot tükrözte már az a változás is, amely 2025. július 31-étől következett be az M lapok tartalma vonatkozásában, de új oszlopok kitöltése nem kötelező.
A NAV erre vonatkozó közleménye szerint az áfabevallás összesítő jelentésében a ténylegesen levonásba helyezett adóösszeget számlánként elkülönítve lehet feltüntetni.
Az M lap új oszlopaiban külön megadható az 5, 18, valamint 27 százalékos adómérték, illetve az arányosítással érintett adóösszeg is.
A 2565 áfabevallás 2565M-02-es és a 2565M-02-K lapjain minden olyan befogadott, egyenes adózás alá tartozó számláról adatot kell szolgáltatni a NAV-hoz, amely alapján a bevallást benyújtó, vagyis terméket beszerző, szolgáltatást igénybe vevő áfát von le.
Ha az adott számlát a számlakibocsátó utóbb módosítja, vagy érvényteleníti, a számlabefogadónak ezt is jeleznie kell bevallásában.
A NAV álláspontja szerint a helyes adatok megadását könnyíti meg az a 4 új oszlop, amellyel a 2565M-02 és 2565M-02-K lapok kiegészültek, itt a levonásba helyezett adóhoz és annak változásához kapcsolódó részletes adatokat lehet megadni.
A Magyar Közlöny 2025. évi 135. számában, 2025. november 19-én jelent meg az egyes adótörvények adminisztrációt csökkentő és jogharmonizációs szóló 2025. évi LXXXIII. törvény (továbbiakban: Mód1tv.), melynek 3. számú melléklete módosítja az Áfatv. (2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról) 10. számú melléklet 9-13. pontjait, amelyek az adózó által befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettséget írják elő.
A Mód1tv. 119. § (5) bekezdése alapján az új szabályok 2026. július 1-jétől lépnek hatályba, az áfatv. új 10. számú melléklete először a 2026. július 1-jét magában foglaló adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallások esetén kell alkalmazni.
Ezáltal az adóalanyoknak elegendő idő áll rendelkezésükre az új szabályok megismerésére és rendszereik felkészítésére.
2026. július 1. napját magában foglaló adómegállapítási időszakra vonatkozó bevallásokban az M lapokon az alábbi adatokat kötelező megadni az ügylet teljesítését vagy az előleg megfizetését tanúsító számlákra vonatkozóan, feltéve, hogy annak alapján az adózó adólevonási jogot gyakorol:
a) a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalany adószáma, csoportos adóalanyiság esetén csoportazonosító számának első nyolc számjegye;
b) a nevére szóló számla sorszáma;
c) a nevére szóló számlában feltüntetett adóalap, áthárított adó összege, valamint a levonásba helyezett adó összege adómérték és az arányosítással levonásba helyezett adó összeg szerinti bontásban;
d) azon ügyletről kibocsátott számláról, amelyben az előleg beszámítása megtörtént, meg kell adni az adó alapjaként és áthárított adóként kizárólag az előleg figyelembevételével adódó különbözetet, levonásba helyezett adóként kizárólag ezen különbözetből levonásba helyezett adó összegét;
e) a számlában feltüntetett teljesítési időpont, ennek hiányában a számla kibocsátásának kelte.
2026. július 1. napját magában foglaló adómegállapítási időszakra vonatkozó bevallásokban az M lapokon az alábbi adatokat kötelező megadni a befogadott módosító, érvénytelenítő számlákra vonatkozóan, feltéve, hogy annak alapján a módosítás, érvénytelenítés hatását figyelembe veszi az adott bevallási időszakban:
a) a módosított, érvénytelenített számla sorszámáról, valamint a számlát módosító, érvénytelenítő okirat sorszámáról,
b) a módosítás számszaki hatásáról az adóalap és áthárított adó tekintetében adómérték szerinti bontásban;
c) a módosító, érvénytelenítő számla alapján levont vagy fizetendő adóként megállapított adó összegéről adómérték szerinti bontásban.
A változás lényege, hogy az adóalanyoknak a befogadott számlákról – az eddig megszokott áthárított adótartalmon túl – már a levonásba helyezett adóról is részletesen adatot kell szolgáltatniuk. Ugyanis nem minden esetben kerül sor a számlán szereplő teljes áthárított adó levonására, így az adatszolgáltatáson keresztül az egyes számlákra vonatkozóan a NAV pontos adatokat kap a ténylegesen levont adó összegéről. Ezáltal a NAV hatékonyabban tudja ellenőrizni az adólevonási jog gyakorlásának jogszerűségét, az esetlegesen elkövetett hibákat is feltárhatja.
A levonásba helyezett adó kiigazításának az 5. számú melléklet alapján számított összegéről az adatszolgáltatási kötelezettség összevontan is teljesíthető. Ugyanígy kell eljárni, ha az adóalany az előzetesen felszámított adó arányos megosztására nem az 5. számú mellékletet alkalmazza.
A pénzforgalmi elszámolást választó adóalanyokra vonatkozó sajátos szabályok megszűnnek.
Ennek következtében a pénzforgalmi adózás szabályai szerint adózó termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele esetén ugyanazon számláról nem csak egyszer köteles adatot szolgáltatni, hanem minden olyan bevallási időszakban, amelyben a számla alapján adólevonási jogot érvényesít.
Amennyiben a pénzforgalmi adózás szabályait nem alkalmazó adózó pénzforgalmi adózás szabályai szerint adózótól befogadott számla alapján gyakorol adólevonási jogot, akkor ezzel a számlával kapcsolatban nem csak egyszer köteles adatot szolgáltatni, hanem minden olyan bevallási időszakban, amelyben a számla alapján adólevonási jogot érvényesít.
Nem lesz változás abban a tekintetben, hogy az adatszolgáltatást forintra kerekítve kell teljesíteni. Ezáltal az elszámolt levonható áfa összegét is forintra kerekítve kell megadni.
2026. június 30-a után is mentesül az előzőek szerinti adatszolgáltatási kötelezettség alól az az adóalany, aki (amely) bevallási kötelezettségét a 184. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint teljesíti (a bevallás benyújtása az eÁfa-rendszerben).
