Ez a tartalom 1236 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.
Az új szabály a vér szerinti testvérekre, a féltestvérekre és az örökbefogadáson alapuló testvéri kapcsolatokra is vonatkozik. Az illetékmentesség feltétele, hogy a testvéreknek legalább az egyik szülője vagy örökbefogadója azonos legyen.
Az illetékmentesség a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik, vagyis minden olyan, testvérek közötti ajándékozás vagy öröklés illetékmentes, amiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2020. július 8-ig még nem hozott végleges, tehát jogerős döntést.
2020. július 8. óta a testvérként szerzett ajándékot be sem kell jelenteni a NAV-hoz.
Ha a vagyonszerzési iratokból egyértelműen megállapítható, hogy testvérek közötti ingyenes vagyonszerzésről – öröklésről vagy ajándékról – van szó, akkor nem kell kérelmet benyújtani, a NAV az illetékmentességet hivatalból biztosítja.
Ha az ajándékozott vagyon ingatlan, akkor a földhivatalhoz benyújtandó B400-as adatlapon is jelölni lehet a mentességet.
Ha vagyonszerzés után a NAV akár fizetési meghagyással, akár határozattal illetéket állapított meg, és ez a döntés 2020. július 8-án még nem vált véglegessé, akkor a döntést kibocsátó igazgatóságnál lehet kérelmezni a megállapított illeték törlését vagy a befizetett illeték visszatérítését.
Az illetékmentes vagyonszerzésről a NAV nem küld értesítést – nem ad ki fizetési meghagyást –, az illetékmentesség tényét csak az ügyiratra jegyzi fel.
(NAV)
Lezárva: 2020. július 15.
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól