Ez a tartalom 2392 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.
Az Országgyűlés 2017. május 16. napján elfogadta a reklámadóról szóló törvényt módosító javaslatot, amely egyebek mellett rögzíti, hogy mentesülnek az adó megfizetése alól azok a vállalkozások, amelyeknek a reklám közzétételéből származó nettó árbevétele nem éri el a 100 millió forintot. Az adó mértéke 2017. január 1. és 2017. június 30. között nulla százalék, amit a visszamenőleges hatályú tehernövekedés elkerülésével indokolt a kormány. A második félévre, azaz 2017. július 1-jétől 7,5 százalékot kell fizetni. A jogszabály túlfizetésnek minősíti a 2017. június 30-ig már megfizetett reklámadót, és elrendeli annak visszatérítését az adóvisszatérítés szabályai szerint. Rendelkezik arról is, hogy az ugyanezen határidőig bevallott, de meg nem fizetett adót a továbbiakban sem kell befizetni. A módosítások között szerepel az is, hogy a saját célú reklám közzététele nem lesz adóköteles.
A törvénymódosítást az Európai Bizottság (EB) azon határozata indokolta, amely megállapította, hogy a reklámadó több ponton sérti az uniós állami támogatási szabályokat. A kormány a brüsszeli döntést megtámadta és jogorvoslatot kért az Európai Bíróságtól, a jogvita ugyanakkor nem halasztja el az EB határozatának végrehajtását.
(MTI)
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól