Ez a tartalom 913 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.
A munkaügyi ellenőrzés (foglalkoztatás felügyelet) új szabályozása nyomán felvetődő kérdéseket szakmai napok és heti rendszerességgel jelentkező elemzések formájában követtük nyomon. Ezúttal is állandó szakértőnk, dr. Horváth István cikksorozatából szemlézünk, ezen alkalommal a munkaügyi bírságon túli közigazgatási intézkedéseket vesszük sorra.
Március 1-én lépett életbe a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény (Fftv.) – hatályon kívül helyezve a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvényt (Met.). Tíz nap elteltével kihirdetésre került a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság tevékenységéről szóló 115/2021. (III. 10.) Korm. rendelet (115/2021. Korm. rendelet). Ez a jogszabály az Fftv. végrehajtási rendelete, de a benne szabályozott tárgykörök ezen túlmutatnak. Számos olyan, a hatóság által ellenőrizhető munkajogi szabály itt kerül ugyanis meghatározásra, melyek február 28-ig teljes körűen törvényi szinten, a Met.-ben voltak kodifikálva.
A bírság kiszabása mellett a hatóság a jogszabálysértés megállapítása esetén közigazgatási szankció alkalmazása mellett közigazgatási intézkedést tehet [115/2021. Korm. rendelet 9. §].
Az egy eljárásban megállapított jogszabálysértések miatt alkalmazandó jogkövetkezményekről együttesen kell rendelkezni. Ettől eltérően külön határozatban kell rendelkezni
a) a további foglalkoztatás megtiltásáról, valamint
b) a bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén kiszabott és a tételes összegű munkaügyi bírságról [115/2021. Korm. rendelet 10. §].
Az egyik lehetséges közigazgatási intézkedés a kötelezés. A hatóság a jogszabálysértés megszüntetése céljából vagy annak megállapítása esetén kötelezi a foglalkoztatót
a) a jogszabálysértés, a hiányosság megszüntetésére vagy az elmulasztott foglalkoztatói kötelezettség teljesítésére (pl. az Mt. 134. §-a szerinti munka- és pihenőidő-nyilvántartás vezetése),
b) a foglalkoztatásra irányuló jogviszony fennállásának megállapítása mellett
ba) a jogviszony létesítésével kapcsolatos bejelentés teljesítésére, valamint
bb) a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésére vonatkozó szabályok megtartására (pl. a munkaszerződés írásba foglalására),
c) a külföldi munkáltató által, valamint a külföldön foglalkoztatott munkavállalóval kapcsolatos nyilatkozattételi vagy adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére [115/2021. Korm. rendelet 11. §].
A foglalkoztatásra irányuló jogviszony fennállásának megállapítása és a bejelentésre kötelezés körében a jogviszony fennállásának megállapítása szempontjából a jogszabálysértés megkezdésének időpontja, ha a foglalkoztatásra irányuló jogviszony a hatósági ellenőrzés
Ha viszont a foglalkoztatásra irányuló jogviszony a jognyilatkozat alakszerűségére vonatkozó rendelkezések megtartásával létesült, a munkáltatót csak a bejelentési kötelezettség teljesítésére kell kötelezni [115/2021. Korm. rendelet 12. §].
Az „egyebek között” két, a tényállástól függő közigazgatási intézkedési lehetőséget regisztrálunk. Egyrészt a hatóság a fővállalkozó vagy a vele jogviszonyban álló köztes alvállalkozó helytállási kötelezettségét állapíthatja meg, ha az alvállalkozó olyan munkáltató, ami a külön jogszabály szerinti szezonális munka keretében harmadik országbeli állampolgárt foglalkoztat, és a részére járó munkabért a foglalkoztatás megszűnéséig nem fizette meg [115/2021. Korm. rendelet 13. §]. A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harm tv.) szerint harmadik országbeli állampolgár a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy kivételével a nem magyar állampolgár és a hontalan [2. § a) pont]. A harmadik országbeli állampolgár magyarországi szezonális munkájáról a 445/2013. (XI. 28.) Korm. rendeletben találunk részletes szabályokat.
Másrészt, ha a hatóság a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével kapcsolatos bejelentési kötelezettség megsértését állapítja meg, a véglegessé vált határozatát – a tárgyhónapot követő hónap tizedik napjáig elektronikus úton – a hatáskörébe tartozó intézkedések megtétele céljából megküldi az illetékes adóhatóságnak [115/2021. Korm. rendelet 14. §]. Amennyiben a hatóság a harmadik országbeli állampolgár
a) magyarországi foglalkoztatását érintő jogszabály megsértését állapítja meg, a véglegessé vált határozatát megküldi az idegenrendészeti hatóságnak,
b) foglalkoztatására érvényes tartózkodási engedély vagy keresőtevékenység folytatására jogosító engedély hiányában került sor, és az ellenőrzés megállapítja annak valószínűségét, hogy
ba) a jogszabálysértés súlyosságára tekintettel a jogszabálysértés során igénybe vett létesítmények átmeneti vagy végleges bezárása, a szóban forgó gazdasági tevékenység végzésére kiadott engedély visszavonása lehet indokolt, vagy
bb) a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatása vagy magyarországi tartózkodása a közrendet, a közbiztonságot, a nemzetbiztonságot veszélyeztetheti, vagy közegészségügyi, járványügyi szempontból veszéllyel járhat,
a hatóság a szükséges intézkedések megtétele céljából megkeresi a hatáskörrel rendelkező hatóságot.
A hatóság a harmadik országbeli állampolgárokkal kapcsolatban – a fentiek szerint – intézkedik, ha a külföldi foglalkoztató által ilyen személlyel kötött megállapodás alapján Magyarországra küldött foglalkoztatott számára biztosított szállás feltételeire vonatkozó ellenőrzés valószínűsíti a hatáskörrel rendelkező hatóság eljárásának szükségességét [115/2021. Korm. rendelet 15. §].
(Cikkünket teljes terjedelmében a Munkaügyi Tanácsadó júliusi számában olvashatják)
Próbálja ki az Adópraxist és a Digitális Adókommentárt két hétig teljesen díjmentesen és győződjön meg azok előnyeiről:
Az email címére elküldtük a megerősítő levelet amivel aktiválhatja a fiókját.
Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunk!
Az Adózási Módszertani Szemle egy gyakorlatias megközelítésű online adószakmai havilap, amely átfogóan követi az adózás világának változásait. Minden nagyobb adónem és több fontos témakör állandó rovatot kapott: Áfa, SZJA, Társasági adó, TB és nyugdíj, járulékok és bérszámfejtés, Kisadók, Helyi adók, Számvitel és adózás összefüggései, Munkaügy és adózás összefüggései.
Az Adópraxis.hu egy folyamatosan frissülő digitális tudástár. Az oldalon megtalálja az aktuális és archív Adózási Módszertani Szemle lapszámokat, kérdéseket tehet fel szakértőinknek, olvashatja az adójogszabályokat és rendeleteket. Korlátlanul használhatja a Digitális Adókommentárt, valamint a szakmai videótárban megtekintheti az aktualitásokra fókuszáló legsikeresebb szakmai napjaink videofelvételeit.
Éves előfizetéséhez az alábbi szolgáltatások járnak még:
Adja meg az email címét, és küldünk egy levelet, amellyel megadhatja új jelszavát.
Tanácsadóink vonalainak foglaltsága esetén ügyfélszolgálatunk fogadja hívását. Szakértőink haladéktalanul, de legkésőbb hat munkaórán belül visszahívják. Szükség esetén ügyfélszolgálati kollégánkkal az Ön számára megfelelő időpontra kérhet visszahívást.
Gyorshírek és magyarázatok az adózási eljárásjog új szabályairól