
A kérdéssel érintett esetben a szochót csökkenti
- az állam által, illetve
- szakképzési megállapodással vagy együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által
fenntartott
- szakképző intézménnyel tanulói jogviszonyban álló tanulónként, illetve felnőttképzési jogviszonyban álló képzésben részt vevő személyenként a szakirányú oktatás, illetve
- szakiskolával tanulói jogviszonyban álló tanulónként a nevelés-oktatás
arányosított önköltsége alapján az egy munkanapra vetített mérték és a tárgyhónap munkanapjai számának szorzataként számított összege.
(A munkanapokba nem számít bele a szakképző intézményben, illetve a szakiskolában teljesített oktatási nap és az olyan munkanap, amire a tanuló, illetve a képzésben részt vevő munkabérre nem jogosult. Ezekre a munkanapokra tehát kedvezmény nem számolható el.)
Az önköltség és az alapnormatíva mértéke Magyarország 2023. évi központi költségvetésről szóló törvény alapján személyenként az önköltség összege évi 1 200 000 forint, a figyelembe vehető alapnormatíva összege pedig évi 650 000 forint.
Az önköltség szakmánként alkalmazandó és az alapnormatíva képzési területenként alkalmazandó súlyszorzóját a Kormány rendeletben – jelen esetben a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet (vhr.) 332/A-332/B. § határozza meg.
A szakmaszorzó a gépészeti ágazatba tartozó szakmáknál:
- 2,85, ha a szakma Magyar Képesítési Keretrendszer szintje 5,
- 2,42, ha a szakma Magyar Képesítési Keretrendszer szintje 4,
Az évfolyami szorzó, ha a szakirányú oktatás képzési ideje legfeljebb 3 év:
- az első évfolyamon 1,20,
- a második évfolyamon 1,00,
- a harmadik évfolyamon 0,80.
A szakirányú oktatás arányosított önköltségének adott évfolyamra meghatározott összege az önköltségnek a szakmánként alkalmazandó súlyszorzó szorzataként számított mértéke (arányosított önköltség = 1.200.000 Ft x súlyszorzó).
A szakmánként alkalmazandó súlyszorzót a szakmaszorzó és az évfolyami szorzó szorzataként kell meghatározni (súlyszorzó = szakmaszorzó x évfolyami szorzó).
Megjegyzendő, hogy átmeneti rendelkezés alapján továbbra is érvényesíthető a kedvezmény a régi Szkt. (a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény) szerinti tanulószerződéssel gyakorlati képzésben részt vevő tanuló után.
Ez esetben
- szakirányú oktatás alatt gyakorlati képzést,
- szakma alatt a régi Szkt. szerinti Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítést, részszakképesítést,
- szakképzési munkaszerződés alatt pedig a régi Szkt. szerinti tanulószerződést
kell érteni. Az alkalmazandó súlyszorzót változatlanul a Vhr. 4/A. melléklete tartalmazza.