Túlóratörvény: tények és tévhitek az Mt. módosításáról

Lassan csendesedik a politikai vihar a munka törvénykönyvéről szóló jogszabály munkaidő-szervezéssel kapcsolatos módosítása miatt, amelyet az Országgyűlés 2018. december 12-i ülésnapján szavazott meg. Számos félreértés és álhír kering a médiában a módosítással kapcsolatban, ezért az alábbiakban annak járunk utána, hogy valójában mi és hogyan változott 2019. január elsejétől.

Mennyi lehet a túlóra?

A 2019. január elseje előtt hatályos Mt. értelmében a munkáltató – egyoldalúan – évenként 250 óra túlórát rendelhetett el. Ez arányosan terhelhette a munkavállalót, ha a munkaviszony évközben kezdődött, határozott időre vagy részmunkaidőre jött létre.

A módosítás értelmében egyoldalú munkáltatói utasítással naptári évenként továbbra is 250 óra túlóra rendelhető el; az arányossági szabály is megmaradt.

Ugyanakkor bevezették az „önként vállalt túlmunka” fogalmát: e szerint a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodása alapján – a 250 órán felül – évente legfeljebb 150 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el. A munkavállaló a megállapodást a naptári év végén felmondhatja.

Az önként vállalt túlmunka esetében, a szóbeli megállapodás nem elég. Az írott megállapodást a munkáltató köteles nyilvántartani, mint ahogyan a rendkívüli munkaidőt is. Kollektív szerződés az önként vállalt túlóra szabályától csak a munkavállaló javára térhet el.

Fontos még, hogy az extra túlóráról szóló megegyezés dolgozó általi felmondása miatt, a munkaadó nem szűntetheti meg a munkavállaló jogviszonyát.

A rendkívüli munkaidő mértékét kollektív szerződés magasabb óraszámban állapíthatja meg, ez évi 300 órát jelent. A módosítás értelmében a 300 órát meghaladóan a munkáltató és a munkavállaló írásbeli megállapodása alapján évente legfeljebb 100 óra önként vállalt túlmunka rendelhető el. Utóbbi szabálytól kollektív szerződés csak a munkavállaló javára térhet el, tehát alacsonyabb óraszámban rögzítheti a 300 órát meghaladó önként vállalt túlmunka mértékét.

A munkavállaló e megállapodást is a naptári év végére mondhatja fel. Ezen megállapodással kapcsolatban is irányadó az, hogy megállapodást a munkáltató köteles nyilvántartani, mint ahogyan a megállapodás alapján teljesített rendkívüli munkaidőt is, továbbá kizárólag a megállapodás munkavállaló általi felmondása nem szolgálhat a munkáltató felmondásának indokául.

A 2019. január elseje után hatályos Mt. értelmében a túlóra időtartama a kollektív szerződés rendelkezése szerint a módosítás előtti tizenkét hónap vagy ötvenkét hétről a kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb harminchat hónap lehet. Lényeges, hogy a legfeljebb 36 havi munkaidőkeret nem kizárólagos munkáltatói döntés. Ilyet csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha a munkáltatónál van hatályban kollektív szerződés és az a hosszabb munkaidőkeret alkalmazását lehetővé teszi. Kollektív szerződés is csak abban az esetben engedheti ezt meg, ha objektív, műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok állnak fenn.

Egyoldalú munkáltatói utasítással – kollektív szerződés hiányában – továbbra is csak négy, illetve – meghatározott speciális tevékenységű munkáltatók esetén – hat havi munkaidőkeret rendelhető el. A munkaidőkeret alkalmazásának praktikus indoka a gyakorlatban a termelés, szolgáltatás időszakos hullámzása következményeinek kivédése egy rugalmasabb munkaidő-szervezési módszer révén, hiszen a munkaidő egyenlőtlen beosztása útján lehetőség van arra, hogy a munkáltató optimálisan gazdálkodhasson a meglévő munkaerővel: nagyobb munkateher esetén több munkaórát tud beosztani, míg alacsonyabb terhelés esetén kompenzálhat: szabadnapokat (balansznapokat) iktathat be. Lényeges, hogy a heti munkaidő mértékének maximumát (48 óra) a munkaidőkeret átlagában kell figyelembe venni.

Sok olyan híresztelés látott napvilágot a sajtóban, miszerint a beosztás szerinti heti munkaidő mértékét (amely legfeljebb 48 óra lehet, a rendkívüli munkát is ideértve) akár a 36 havi munkaidőkeret átlagában kell majd figyelembe venni. Ez nem fedi a valóságot. A módosítás értelmében egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén (ez a munkaidőkeret vagy elszámolási időszak alkalmazása esetén lehetséges) a beosztás szerinti heti munkaidő tartamát (48 óra) a munkaidőkeret átlagában (ez kollektív szerződés hiányában négy vagy hat hónap lehet, ld. fenn) kell figyelembe venni; ha pedig azt objektív vagy műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják – kollektív szerződés rendelkezése szerint – tizenkét hónapon belül átlagban kell figyelembe venni. Utóbbi kapcsán lényeges, hogy ehhez kollektív szerződés szükséges, tehát az egyoldalú munkáltatói utasítás nem elegendő.

A beosztás szerinti heti munkaidő átlagolásának szabályát a 2019. január 1-jét követően kezdődő munkaidőkeret és elszámolási időszak tekintetében lehet először alkalmazni, míg a 36 havi munkaidőkeret – ha azt hatályban lévő kollektív szerződés megengedi – a folyamatban lévő keret tekintetében is alkalmazható.

Hatnapos munkahetek?

Szintén népszerű félreértés az Mt. módosításával kapcsolatban az, hogy bevezetésre kerül a hatnapos munkahét. Bármilyen meglepő, a pihenőnapok kapcsán hatályba lépő módosítás éppen, hogy nem a munkavállalók hátrányára, mint inkább előnyére szolgál, voltaképpen egy szövegezésbeli pontosítás útján.

Az Mt. módosítása előtti szöveg szerint a munkavállalót heti két pihenőnap illette meg, azonban egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a heti pihenőnapok egyenlőtlenül is beoszthatók voltak. Ez azt jelentette, hogy például a munkaidőkeretben lehetett pihenőnap a szerda vagy a péntek, azaz nem feltétlenül a szombat és a vasárnap.

Ha az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a heti pihenőnapok egyenlőtlenül kerültek beosztásra, a munkavállaló számára hat munkanap után egy heti pihenőnapot kellett beosztani. Ám a jogszabály csak a pihenőnap beosztásáról és nem annak kiadásáról szólt, tehát a beosztott pihenőnapra is elrendelhető volt túlmunka. A hat munkanap utáni egy pihenőnap beosztásának kötelezettsége nem volt irányadó a megszakítás nélküli, a több műszakos vagy az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállalók esetében. Elképzelhető volt olyan helyzet, hogy a munkavállaló akár 8-10 munkanapot dolgozott egyhuzamban.

Végül, a jogszabály előírta, hogy a munkavállaló számára főszabályként havonta legalább egy heti pihenőnapot vasárnapra kellett beosztani. Maradva a fenti példánál nem volt elképzelhetetlen, hogy a megszakítás nélküli tevékenység keretében dolgozó munkavállaló mindösszesen havonta egyszer kapja vasárnapi napra a pihenőnapját.

Az Mt. január elsején életbe lépett változtatása a fentiekkel szemben azt mondja, hogy hetenként két pihenőnapot kell beosztani; a heti pihenőnapok egyenlőtlenül is beoszthatóak.

Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén hat egybefüggő munkanapot után legalább egy heti pihenőnapot be kell osztani; a megszakítás nélküli, a több műszakos, valamint az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállaló számára havonta legalább egy heti pihenőnapot kötelező beosztani. Utóbbi rendelkezés tehát – az egészséges és biztonságos munkavégzés, valamint a munkavállalók védelme érdekében – egy korlátot vezet be, így előírja, hogy havonta legalább egy pihenőnapot a munkaadónak be kell osztania akkor is, ha a munkavállaló speciális munkarendben dolgozik. A munkavállaló számára főszabályként továbbra is havonta legalább egy heti pihenőnapot vasárnapra kell beosztani.

További lényeges módosítások

•             Meghatározásra került az egyenlőtlen a munkaidő-beosztás fogalma: egyenlőtlen beosztásról akkor beszélünk, ha a munkáltató

a) a (beosztás szerinti) munkaidőt a napi munkaidőtől eltérően,

b) a heti pihenőnapot nem hetenként,

c) a heti pihenőidőt szintén nem hetenként

osztja be;

•             A munkaidő-beosztást legalább egy hétre, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább 168 órával korábban köteles írásban közölni (korábban itt a „hét nappal korábban” kitétel szerepelt, tehát ez szövegezésbeli pontosítás;

•             A munkáltató a közölt munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merül fel, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább 96 órával korábban módosíthatja. Itt korábban a „négy nappal korábban” fordulat szerepelt, tehát ez is szövegpontosítás;

•             Újdonság, hogy a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja (ez viszonylag gyakori igény a cégek – és a munkavállalók – életében);

•             Két további fogalmat is pontosítottak: egyrészt a „munkanap” a naptári nap vagy megszakítás nélküli huszonnégy óra, ha a munkarend alapján a beosztás szerinti napi munkaidő kezdete és befejezése nem azonos naptári napra is beosztható; másészt a „hét” a naptári hét vagy megszakítás nélküli 168 óra, ha a munkarend alapján a beosztás szerinti napi munkaidő kezdete és befejezése nem azonos naptári napra is beosztható.