2021. január 4-től a szóban forgó jogszabályi rendelkezés szövegezése a következő:
„Amennyiben az adóalany 59. § szerinti előleget fizetett, a teljesítésről kibocsátott, kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat vonatkozásában az előleg figyelembevételével adódó különbözetről is szolgáltat adatot.”
A szövegezés annyiban módosult, hogy abba bekerült az „is” kifejezés.
Az előleg beszámítását tartalmazó számlát akkor kell lejelenteni az áfa bevallás „M” alnyomtatványán, ha arra a számla címzettje bármilyen mértékben levonható áfát számolt el.
A NAV álláspontja szerint már a 2065. sz. bevallásban is le kellett jelenteni az előleg beszámításából adódó különbözetet, bár 2021. január 4-ét megelőzően a jogszabályhely szövegében az „is” kitétel nem szerepelt.
A NAV álláspontja alapján ezt a következőképpen kellett megtenni.
Az „M” alnyomtatvány 02. lapján az előleg beszámítását tartalmazó számla sorszámára és teljesítési időpontjára hivatkozva két sorban kellett adatokat szerepeltetni.
Első sorban a számlában foglalt teljes adóalapot és az azt terhelő áfát kellett feltüntetni.
Második sorban pedig a számlában beszámított előlegben foglalt áfaalapot, valamint az abban foglalt áfát.
A két sorban szereplő összegadatok kivonásával megkaptuk az előleg beszámításából adódó különbözetet.
Példával illusztrálva.
Az előleg beszámítását tartalmazó számla sorszáma 10/2020, a teljesítés időpontja 2020.10.22.
A teljes adóalap 3 000 000 Ft, amelyet 810 000 Ft áfa terhelt.
A számlában beszámított előlegben foglalt adóalap 1 000 000 Ft, az előlegben foglalt áfa 270 000 Ft.
Első sor:
Számlaszám: Teljesítés időpontja Adóalap (eFt) Áfa (eFt)
10/2020 2020.10.22 3000 810
Második sor:
10/2020 2020.10.22. 1000 270
Az előleg beszámítását tartalmazó számla negatív előjelű, ha a beszámított előleg meghaladja az ügylet teljes adóalapot és az azt terhelő áfa együttes összegét.
A 02. lapon nem lehetett megadni negatív előjelű összegadatot. Ezen a módon az előleg beszámítását tartalmazó számlát akkor is le lehetett jelenteni, ha összege negatív előjelű volt, mivel a beszámított előleg meghaladta az ügylet ellenértékét.
A 2165. sz. bevallás „M” alnyomtatvány 02. lapja „E” oszlopot is tartalmaz. Ezt ki kell tölteni, ha előleg beszámítását tartalmazó számlát jelentenek le. A 2065. sz. bevallás „M” alnyomtatvány 02. lapja „E” oszlopot nem tartalmazott.
Az előleg beszámítását tartalmazó számlát továbbra is két sorban kell lejelenteni.
Első sorban a számla sorszámára és teljesítési időpontjára való hivatkozással a teljes adóalapot és a teljes adóalap után felszámított áfát kell feltüntetni, valamint a sor "E" rovatában a "V=végszámla" megjelölést kell feltüntetni.
A második sorban ugyancsak a számla sorszámára és teljesítési időpontjára való hivatkozással az előleg beszámításából adódó adóalapot és áfát kell feltüntetni, valamint a sor "E" rovatában a "KÜL=Végszámla előleggel csökkentett értéke" megjelölést kell feltüntetni.
Tegyük fel, hogy a számla sorszáma 10/2021, és a teljesítés időpontja 2021. január 22-e. Vegyük alapul az előző példa összegadatait.
A lejelentést a következők szerint kell elvégezni.
Első sor:
Számlaszám: Teljesítés időpontja Adóalap (eFt) Adó (eFt) "E" rovat
10/2021 2021.01.22 3000 810 V
Második sor:
10/2021 2021.01.22. 2000 540 KÜL
A 2165. sz. bevallás „M” alnyomtatvány 02. lapján nem lehet lejelenteni az előleg beszámítását tartalmazó számlát, ha annak végösszege negatív előjelű, mivel a beszámított előleg meghaladja az ügylet ellenértékét. Ennek az az oka, hogy 02. lap „adóalap” és „áfa” oszlopában negatív összeget továbbra sem lehet feltüntetni.

