2019. január 1-jétől a vállalkozások az adóügyek elektronikus intézésére kizárólag Cégkaput használhatnak, ami alkalmazandó többek között a NAV-val való elektronikus kapcsolattartásra, a bevallások beküldésére, hivatalos dokumentumok letöltésére.
Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 2018. január 1-től kötelezővé tette a gazdálkodó szervezetek számára az állammal való elektronikus kapcsolattartást, melynek teljesítéséhez az állam a gazdálkodó szervezetek számára Cégkapu szolgáltatást biztosított. A Cégkapu megkönnyíti a szervezetek és az elektronikus ügyintézést biztosító szervek közötti kapcsolatfelvételt, hiszen minden kézbesítésre szánt küldemény a gazdálkodó szervezet által igényelt, biztonságos, hiteles tárhelyre érkezik. A cégkapu tulajdonképpen egy közös elektronikus postafiók, amelyen a megfelelő jogosultsággal rendelkező felhasználók hozzáférhetnek a cég elektronikus úton továbbított hivatalos küldeményeihez.
A jogszabály 2018. december 31-ig tartó átmeneti időszakot hirdetett, amely idő alatt a cégek még választhattak, hogy a régi ügyfélkapus tárhelyén keresztül kommunikálnak az adóhatósággal.
Január elsejétől azonban nincs több türelmi idő, minden gazdálkodó szervezetnek kötelező a Cégkapu használata, a NAV a küldeményeit kizárólag Cégkapun keresztül küldi meg a vállalkozásoknak.
A Cégkapura a türelmi időszak ellenére a gazdálkodó szervezetek jelentős többsége már átállt, így használatának bevezetése óta milliónyi kérdés merült fel. Rendkívül fontos a Cégkapu helyes használata, hiszen a rendszeren keresztül folytatott kommunikáció teljes egészében kiváltja a hagyományos, papír alapú levelezést.
Biztos tudást szerezne a januártól kötelező Cégkapu használatát illetően?
Vegyen részt gyakorlati, online Cégkapu szemináriumunkon 2019. január 9-én
Szakértőnk:
Ruszin Zsolt, a MKOE alelnöke, könyvvizsgáló, bejegyzett adószakértő, igazságügyi adó- és járulékszakértő, szakoktató
