A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2018. március 5-én közzétett tájékoztatása szerint 2018. március 13-ától a NAV megyei (fővárosi) igazgatóságai a foglalkoztatással kapcsolatos bejelentési és bevallási kötelezettség teljesítését és összhangját, valamint a garantált bérminimummal kapcsolatos kötelezettségek teljesítését vizsgálják kiemelten az utólagos adótraffipax keretében.
Az utólagos adótraffipax lényege az önkéntes jogkövetésre ösztönzés, éppen ezért az adóhivatal az ellenőrzés megkezdése előtt egy hetet biztosít a hibák javítására, a bejelenteni elmulasztott alkalmazottak bejelentésére, illetve a bevallani elmulasztott adó összegének megfizetésére.
A Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős államtitkára, Tállai András az MTI-nek adott tájékoztatójában elmondta, hogy a kockázatelemzők már megkezdték az érintettek kiválasztását a foglalkoztatotti bejelentések, a kifizetői bevallások, valamint az adóhatóság rendelkezésére álló egyéb információk alapján. Így például az a vállalkozás biztosan számíthat ellenőrzésre, ahol az online pénztárgépek adóhatósághoz érkező adatai alapján egyértelműen látszik, hogy egyszerre nyolc pénztárgépbe is használnak, azonban csak két munkavállaló van bejelentve.
A foglalkoztatói bejelentések szabályossága mellett az adóhatóság azt is figyelemmel kíséri, hogy a munkavállalók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegű garantált bérminimumot. Ellenőrzésre azok a vállalkozások is számíthatnak, amelyek minimálbér alatti bért fizetnek alkalmazottaiknak, de a NAV rendelkezésére álló adatok ennek indokoltságát nem támasztják alá.
A kockázatelemzők rostáján fennakadtak esetében az adóhivatal dönt a további eljárásról. Szándékos adóeltitkolás esetén ellenőrzésre, kisebb hibák esetén támogató eljárásra számíthatnak az érintettek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kiemelte, hogy az eljárások csak március 13-án indulnak. A rendelkezésre álló több mint egy hetet érdemes kihasználni, mert ilyenkor még szankciómentes a hibajavítás. A munkaügyi szankciók mellett egymillió forintos mulasztási bírságra kell, hogy számítson az alkalmazottját bejelentés nélkül foglalkoztató vállalkozó, többek között ezért is célszerű minden érintettnek mielőbb rendezni munkavállalóinak jogviszonyát.

