A tévesen elutalt összeget az elutaláskor nem költségként, hanem a kedvezményezettel szembeni egyéb követelésként indokolt kimutatni. A visszautaláskor ez a követelés szűnik meg.
Mivel devizában fennálló követelésről van szó, az elutalás és a három nappal későbbi visszafizetés között – a számviteli politikában választott devizaárfolyam alkalmazása mellett – realizált árfolyamkülönbözet keletkezhet. Amennyiben ez veszteség, azt a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai között árfolyamveszteségként kell elszámolni. A számviteli törvény kifejezetten ide sorolja a külföldi pénzértékre szóló követelésekhez kapcsolódó, pénzügyileg realizált árfolyamveszteséget.
A könyvelés logikája tehát:
- téves utaláskor: egyéb követelés / devizabankszámla;
- visszautaláskor: devizabankszámla / egyéb követelés;
- a keletkező különbözet: realizált árfolyamnyereség vagy árfolyamveszteség.
A tranzakciókat a számviteli politikában meghatározott – például MNB-, EKB- vagy választott hitelintézeti – árfolyam alkalmazásával kell forintra átszámítani.
Társasági adó szempontból az így szabályosan elszámolt árfolyamveszteség fő szabály szerint elismert ráfordítás, a Tao. tv. nem ír elő rá külön adóalap-növelő tételt. Fontos azonban, hogy a téves utalás és annak visszarendezése megfelelően dokumentált legyen, és a gazdasági társaság működésével összefüggésben történjen. Ha az alapügylet bizonyíthatóan nem a vállalkozási, bevételszerző tevékenységet szolgálta – például magáncélú pénzmozgásról volt szó –, akkor a Tao. tv. 8. § (1) d) pontja alapján az elszámolt ráfordítás adóalap-növelő tétellé válhat.
Önmagában azonban az, hogy egy üzleti banki művelet során téves utalás történt, amelyet három nappal később teljes egészében visszarendeztek, nem teszi az ebből szabályosan keletkező árfolyamveszteséget adóban el nem ismert ráfordítássá