Lehetőségek a nyugdíjszámítás megkönnyítésére

Jellemzően előfordul, hogy a nyugdíjkorhatár betöltésétől még igen messze lévő személy készülődni kezd a nyugdíjba vonuláshoz, ahogy mondani szokták: összeszámíttatja az éveit. Mindez kétféleképpen is történhet.

Különösen gyakran kérnek összeszámítást azok a hölgyek, akik a nők kedvezményes nyugellátását, a „nők 40”-et tervezik igénybe venni, és egészen pontosan, konkrét napra vonatkozóan szeretnék megtudni, hogy ez mikortól lehetséges a számukra.
Sok esetben a munkáltató szeretné tudni létszámgazdálkodási szempontból, hogy a nyugdíjhoz közeledő munkatársra meddig számíthat, mikor kell a pótlásáról gondoskodnia.

Az évek összeszámítása megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során, a jogszabály által előírt időpontban, de nincs akadálya annak sem, hogy valaki ennél az időpontnál korábban, bármilyen korban is kérje azt. 

Egy dolgot kell figyelembe venni, ez a kérelem évenként csak egy alkalommal nyújtható be.

A hivatalból történő adategyeztetési eljárás

A nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó igazgatási szervek által folytatott adategyeztetési eljárás célja és folyamata, vagyis a hivatalból történő adategyeztetés a biztosítottak, volt biztosítottak társadalombiztosítási szerv nyilvántartásában szereplő szolgálati idejének egyeztetése az érintett személyekkel. Ez az eljárás a nyugdíjkorhatár betöltését három évvel megelőzően indul.

Az egyeztetési eljárás során a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv (a lakóhely szerinti fővárosi, vármegyei kormányhivatal nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó szervezeti egysége) részletes kimutatást küld az általa nyilvántartott következő adatokról:

  • biztosításban töltött időszakok, egyéb szolgálati idők, nők esetében a nők negyven év jogosultsági idővel igényelhető nyugellátásához elért jogosultsági idők,
  • a foglalkoztatók adatai,
  • az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozó nyugdíjjárulék-köteles kereset, jövedelem,
  • az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan a foglalkoztató által levont, befizetett nyugdíjjárulék, és
  • azok a szolgálati időnek minősülő időszakok, amelyek után nem történt járulék-, illetve nyugdíjjárulék-fizetés.

A jövedelem- és járulék adatok azért 1987. december 31-ét követően fontosak, mert a nyugdíj összegét az 1988. január 1-jétől a nyugdíjmegállapítás napjáig elért nyugdíjjárulék-köteles keresetekből, jövedelmekből kell kiszámítani.

Az egyeztetésnél az érintett személy az esetleg hiányzó adatokra vonatkozóan észrevételt tehet, erre vonatkozó dokumentumait benyújthatja. A nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó igazgatási szerv az eltérés okait megvizsgálja, a vizsgálat keretében az érintett személyt nyilatkozattételre hívhatja fel.

A foglalkoztatótól vagy más adatszolgáltatásra kötelezettől, illetve az egykorú iratokat őrző, más személytől vagy szervezettől

  • adatot kérhet,
  • helyszíni szemlét tarthat,
  • más bizonyítási eljárást folytathat le, továbbá
  • 2009. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan az állami adóhatóságnál adategyeztetést, illetve
  • adóhatósági eljárást kezdeményezhet.

Így biztosítható az a követelmény, hogy a társadalombiztosítási nyilvántartásból igazolt időszakok kimutatása, igazolása valamennyi egyeztetett adatot tartalmazza.

Az adategyeztetési eljárás határozat kibocsátásával zárul.

Igazolás kérelemre – évente egyszer

Akiknek bármilyen oknál fogva a fenti időpont előtt van szükségük adataik ismeretére, tájékoztatást kérhetnek a fenti adataikról. Ezek a személyek évente egy alkalommal kérelmet nyújthatnak be adategyeztetési eljárás lefolytatása iránt.

További lehetőségek

További lehetőség a szolgálati idő megismerésére a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által vezetett nyilvántartásba történő betekintés, amely lehetőséggel az érintett személy vagy képviselője élhet.

Ha az adatokat a leírt formában szeretnénk látni, az érintett személy vagy képviselője kérelmére a nyilvántartott adatokról a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kivonatot állít ki. Ezek a lehetőségek a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 96. § (8) bekezdésében szerepelnek.

A kivonat kiállítása illeték- és költségmentes.

Külföldi szolgálati idő igazolása

Hasznos tudni azt is, hogy az adategyeztetési eljárás során mód van a külföldön szerzett szolgálati idők vizsgálatára, igazoltatására is, amelyhez a magyar nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv segítséget nyújt oly módon, hogy az érintett személy által megadott adatok és dokumentumok megküldésével beszerzi a munkavégzés helye szerinti ország nyugdíjbiztosítási szervétől az ott szerzett szolgálati időről szóló igazolást.

A külföldön szerzett szolgálati idő igazolásával kapcsolatos eljárás az EGT-tagállamaiban, Svájcban vagy valamely egyezményben (szociálpolitikai-, szociális biztonsági egyezmény) részes országban szerzett szolgálati idő vonatkozásában történhet, ezeken kívüli, úgynevezett harmadik ország vonatkozásában nem.

A külföldön szerzett és az illetékes külföldi szerv által igazolt, elismert szolgálati időt nem határozatba foglalva, hanem tájékoztató levélben közli a közreműködő magyar nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv.

Amennyiben a külföldi szolgálati idővel kapcsolatban észrevétele, kifogása lenne az érintett személynek, a külföldi szervhez kell jogorvoslattal fordulni.